Nem túlzott tavaly februárban Bogár Attila, a BorgWarner Turbo üzletágának ügyvezető igazgatója, amikor a négymillió balesetmentes üzemóra alkalmából megrendezett ünnepségen megjósolta az ötmilliós álomhatár elérését, hiszen már akkor 4,7 milliónál tartottak.

Szerdán aztán újból ünnepelni gyűlt össze az egyik üzemépületben több száz dolgozó, valamint a menedzsment tagjai, hogy átvegyék az 5 millió óráért járó elismeréssel együtt járó jutalmakat, valamint a 20 ezer dollárnak megfelelő forintösszeget.

A vendégek között ott volt többek között Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője, Lazók Zoltán polgármester, Németh Gábor alpolgármester, Frederic Lissalde, a GM, BorgWarner elnöke és Martin Fischer, a BorgWarner Turbo Systems üzletágának európai ügyvezető igazgatója.

Az irigylésre méltó biztonsági teljesítményt felmutató közösség méltatása mellett Bogár Attila azt is kiemelte, hogy míg 2012-ben mintegy 600 fős kollektíva vehette át első alkalommal az elismerést, addig mostani létszámuk már meghaladja az 1100 főt, amivel továbbra is tartani tudják kiváló sorozatukat.

- Nem másokkal versenyzünk, hanem magunknak állítjuk fel a célokat, amiket teljesítve immár ötödik alkalommal vehetjük át balesetmentes munkavégzésünkért a díjat – mondta az ügyvezető igazgató, aki reményét fejezte ki, hogy lesz még hasonló esemény a BorgWarner Turbo Systems oroszlányi üzemében.

Hagyomány a cégnél, hogy a Safety Excellence Award díjjal együtt járó összeget a cégvezetés a dolgozókkal egyetértésben – a társadalmi felelősségvállalás részeként – jótékony célra fordítja, így az oroszlányi önkormányzati tűzoltók, a mentők, valamint a Táncsics úti óvoda Egészséges Óvodásokért Alapítványának képviselői vehették át szerdán a közel 2-2 millió forintos adományt.

2017. február 22., 15:39