Ideális időben került sor az ötödik alkalommal megrendezett Farsang Farka nevet viselő programsorozat nyitóeseményére, a vasárnapi disznóvágásra.

Az Oroszlány Barátainak Köre elnevezésű civil szervezet aktivistái és segítőik már korareggel a sporttelepen serénykedtek, ahol Torma Lajos települési képviselő irányításával dolgozták fel a 180 kilós sertést.

A baráti kör tagjai mellett, a szlovák, az értelmiségi, a nyugdíjas, valamint a vöröskeresztes klub önkéntesei is részt vettek – többek között – a munkákban, amit a délelőtt folyamán Lazók Zoltán polgármester és Rajnai Gábor alpolgármester is felkeresett.

A hagyományos sült vér és pecsenye elfogyasztását követően kerültek kondérokba az orjaleves, a toroskáposzta alapanyagai, sült a hurka és kolbász, amelyekkel koradélután a civil közösség tagjai mellett a segítőket, támogatókat és partnereiket is megvendégelték, köztük a testvértelepülésről, Vágsellyéről érkező küldöttséget.

A folytatásban hétfőn az asszonyfarsangra, míg kedden a sorozat záróeseményére, a kiszebáb égetésre várják az érdeklődőket a főtérre – tájékoztatott Fátrai Márta, a kör elnöke.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

2017. február 27., 07:57