Sem az időjárásra, sem a szervezésre nem lehetett panasz Győrben, ahol csodálatos napsütésben, profi körülmények között tudtak rajthoz állni az idei gyorsasági idénynyitón az utánpótláskorúak.

2000 méteren mérték össze tudásukat, és most először egy hendikepes rendszerű 4000 méteres versenyen is vízre szállhattak kicsik és nagyok egyaránt. A belgiumi példa alapján megrendezett 4 kilométeren többek között ott volt minden idők legjobb maratoni versenyzője, Csay Renáta, aki a győriek utánpótlásedzőjével, Németh Balázzsal vegyes párosban teljesítette a távot.

A Vértesi Erőmű S. E. kajakszakosztálya a 2000 méteres távra 21, a hendikepre 10 nevezést adott le. Versenyzői az első gyorsasági versenyen jól szerepeltek: négy első hely Schlága Dorina, Radványi Rita, Bacsányi Krisztina és Hegedüs Norbert révén. Ezüstérmet szerzett Kerek Tamás, Sikos Ákos, bronzérmet Gál Kristóf és Madari Csaba. Negyedik helyen végzett: Pelikán Nóra, ötödik lett Menkó Lili és Szlobodnik Zsanett, hatodik Tóth Levente, egy korosztállyal feljebb Kerek Tamás.

2017. május 08., 07:01