Ha a nézők és látogatók számát vesszük alapul, egyértelmű sikerrel zárult Oroszlányban a XXI. Civileké a ház programsorozat, melynek eseményeit több ezren keresték fel az elmúlt héten a művelődési központban, ahol vasárnap került sor a zárógálára.

A rendezvényeken több tucat civil szervezet, hagyományőrző és művészeti csoport, egyesület, öntevékeny közösség mutatkozott be, példát adva a civil kurázsiból. A látogatók megismerkedhettek nemcsak Oroszlány, hanem a térség amatőr, öntevékeny csoportjaival. Volt többek között kiállítás, kirándulás, szakmai előadás és népzenei továbbképzés, nyugdíjas találkozó, kerékpáros túra, játszóház, de kedveltek voltak a gyerekprogramok, kézműves foglalkozások, koncertek is.

A vasárnapi zárógálán került sor a résztvevőknek készített emléklapok átadására, ahol Piroska Melitta köszöntötte a közönséget háziasszonyként.

Mint bevezetőjében elmondta: számos közösség gazdagította eseményeivel Oroszlány kulturális életét, ízelítőt adva munkáikból, mindennapjaikból, felhívva a figyelmet az együttlét, az együtt alkotás értékeire.

A gálán a Kridlovka Zenekar, a Bránicska Gyermek Néptánc Együttes, az Oroszlányi Bányász Népdalkör, a Városi Énekkar, Ürmös Lászlóné és Cservenák Erzsébet vers és prózamondók, valamint a HEMO Musical Stúdió műsora szórakoztatta a nagyérdeműt, végül a Trupper Klub kóstolóval egybekötött ételbemutatója zárta a rendezvénysorozatot.

2017. május 08., 09:10