Deés Szilvia, a polgármesteri kabinet marketinges munkatársa kezdeményezte hagyományteremtő szándékkal azt a fórumot, amire közel egytucat oroszlányi vállalkozó fogadta el a meghívást pénteken.

A sportcsarnok konferenciatermében a városvezető, Lazók Zoltán azzal indokolta a programot, hogy fontosak az önkormányzat számára a vállalkozók azon jelzései, ötletei, észrevételei, javaslatai, amelyek mellé oda tud állni, amiket támogatni tud.

Az eseményen több résztvevő is az építőipari-szakipari-karbantartó szakembereket hiányolta Oroszlányban, olyanokat, akik nemcsak a nagy munkákra hajlandók árajánlatot adni, de a hirtelen felmerülő „csapcsöpögős” esetekben is mozgósíthatók.

Ugyanakkor az is elhangzott, hogy többen inkább más településeken, illetve külföldön próbálkoznak.

Hogy mi az igazság ebben az ügyben, nehéz kibogozni, ugyanis a megszólított szakmák egyik képviselője sem volt jelen a megbeszélésen, abban azonba egyetértés mutatkozott, hogy az ideális az lenne – és ezt elő is kellene segíteni -, hogy a városban, valamint környékén megtalálják számításaikat az idézett szakmák művelői.

2017. május 20., 09:11