- Különleges alkalom a mai nap, hiszen minden beruházás, ami gazdagítja Oroszlányt, valamennyiünk örömét szolgálja, de ma nemcsak egy városrehabilitációs projekt első ütemét adjuk át polgárainknak, hanem az óváros megújításának újabb fejezete is lezárul – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a városrész lakóit és a meghívott vendégeket kedd délelőtt Lazók Zoltán polgármester az Április utcában sorra kerülő avatóünnepségen.

Mint azt a városvezető elmondta: Bölcsen döntött a képviselő-testület 2015-ben, amikor támogatását adta a Posta mögötti terület komplex lakókörnyezet rehabilitációjához, amiről mára a város lakóinak többsége elismerően nyilatkozik. Ez az elismerés sarkallta a döntéshozókat arra, hogy belekezdjenek a Népek barátsága utca-Irinyi J. utca tengelyében lévő területek rehabilitációjának. Az első ütemben, az Április utcában került sor a parkolók bővítésére és térkövezésére, a járdák felújítására, a közvilágítás korszerűsítésére, egyes közművek cseréjére, mintegy 32 millió forint értékben.

- Amikor Oroszlány modern részének egy területe megújul, ugyanakkor az óvárosban is befejeződött a bruttó 227 millió forintos projekt, amit szintén ma avatunk fel. A Petőfi udvar 6-7. szám alatti, 24 lakásos lakóépület beruházása szép példája az óváros megőrzésének és modernizációjának – mondta, majd így folytatta: Külön hangsúlyoznom kell, hogy mindkét esetben önerős beruházásról van szó, és amikor méltatom a döntéshozók bölcsességét, az előkészületekben és a megvalósításban résztvevők munkáját, nem feledkezhetek meg arról, hogy mindig vannak és lesznek olyan területek településünkön, amelyek polgárai maguk is jogos igénnyel lépnek fel környezetük állapotát illetően. Éppen ezért folytatni kell az Április utcai projektet, a járdafelújítási, útfelújítási programjainkat, nem beszélve arról, hogy az utóbbi időben mind nagyobb az igény a parkolók bővítésére. Jelenleg mintegy 7500 gépjármű után fizetnek adót Oroszlányban. Ez a szám ezerrel magasabb, mint az egy évvel ezelőtti.

A polgármesteri összegzést követően Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő és Lazók Zoltán átvágta a nemzetiszínű avatószalagot, majd a jelenlévők mindkét helyszínen megtekintették a beruházás eredményeként megújult területeket, és azok környezetét.

Műszaki tartalom:

Április utca parkoló építés:

Az Április utcai parkoló építés az Oroszlány Népek barátsága – Irinyi tengely közlekedésfejlesztési beruházás I/c üteme, mely során az alábbi fejlesztések készültek el, a PARTNER Mérnöki Iroda Kft tervei alapján:

A fejlesztés előtt a területen 6 parkoló állás volt található, azonban kiépítettségük nem felelt meg a mai követelményeknek, a közlekedési út burkolata töredezett repedezett volt, felújítása már nem volt tovább halasztható.

A felújítás során a területen kiépült 25 db 45 fokos parkoló és 3 db párhuzamos térkőburkolatú parkoló, melyek közül egy a mozgáskorlátozottaké. A kiszolgáló utak aszfalt burkolatúak, melyek a terület végén lévő garázsok megközelítését is megoldják. Az Április utca 1-4 számú épületek előtti útszakasz alapja megerősítésre került, hogy a további repedések megszűnjenek. A bejárati útszakaszt kiszélesítették az első útkereszteződésig, hogy kétirányú forgalomra alkalmas legyen. A terület csapadékvíz elvezetése elkészült, mely így megoldja az újonnan kiépített területek vízelvezetését is.

A felújítási munkákkal kapcsolatosan elkészültek még a Nevelőotthon melletti járdalapos járda átépítési munkái, és a Dózsa György utca 1-2 és 3-4 számú épületek előtti járda átépítése, figyelembe véve az akadálymentesítés követelményeit.

A felújítási munkák során a terület korszerű új parkolóval és a kiszolgáló utakkal gazdagodott, amely a meglévő útszakaszok felújításával hosszú távra megoldja a lakókörnyezet mai kornak megfelelő igényeit.

Petőfi udvar 6-7 számú épület felújítása:

A Petőfi udvar 6-7 számú 24 lakásos lakóépület felújítása tovább már nem volt halasztható, mivel a lakások leromlott állaga az épület állékonyságát veszélyeztette.

A BAU Design Kft. a tervezési munkák során a mai kor követelményeinek megfelelő lakásokat tervezett meg, az átépítés külön bejáratú szobák és nappali-étkező-konyha kialakítását jelentette a kiviteli terv szerint.

Kialakult így 4 db 66 m2-es és 20 db 53 m2-es korszerű lakás. Felújításra került a tetőszerkezet és a tetőfedés, a homlokzat felújítása hőszigelető rendszerrel történt. A pincékben minden lakás számára tárolóhelyek kialakítása történt meg acél szerkezetű elválasztó falakkal. Az épület fűtése ezután már korszerű távfűtéssel biztosított, melyet az Oroszlányi Szoláltató Zrt. biztosít, új hőközpont üzemeltetésével.

A lépcsőházak felújítása is megtörtént, amivel párhuzamosan a lépcsőház minden szintjén fogyasztásmérő szekrények épültek be, melyekben minden lakás számára közművek fogyasztásmérői kerültek elhelyezésre.

A kivitelezéssel párhuzamosan Petőfi udvar 1-2 és 6-7 számú épületek közötti 8 db parkoló állás felújítása is megtörtént, továbbá a Petőfi udvar 6-7 és 4-5. számú épületek között új parkoló kiépítése is megtörtént a TITÁN Bt. tervei alapján. A terület 36 parkolóhelyet tartalmaz, kiszolgáló utakkal és járdával.

A felújított épületegyüttes így a korszerű lakhatási feltételeknek megfelel, biztosítva a mai parkolási igényeket is.

2017. május 23., 20:46