Több tízmillió forint is lehet annak a sikkasztássorozatnak a kárösszege, amelyet a közelmúltban tártak fel az oroszlányi tűzoltóságnál – tájékoztatott Lazók Zoltán polgármester, az Önkormányzati Tűzoltó-Parancsnokság elnöke, miután kiderült, hogy csak az idei évben a szervezet folyószámlájához tartozó bankkártyával összesen 23 esetben, 3,75 millió forint illetéktelen készpénzfelvétel történt.

Az ügy úgy derült ki, hogy a szervezet több munkatársa is megtekintette az ügyfélkapun keresztül a NAV befizetési kimutatását, ellenőrizendő adóbevallásának helyessége. Ekkor derült ki, hogy eltérés mutatkozik a munkahelyen kézhez kapott és a NAV-nál nyilvántartott adatokban. Ennek hatására több tűzoltó is ellenőrizte az adóhatóságnál vezetett nyilvántartását 5 évre visszamenőleg, amelyekben komoly eltéréseket tapasztaltak, és ezek mind a járulékfizetésekkel voltak kapcsolatban. Az állomány mindez idő alatt a bérét hiánytalanul megkapta.

A szervezetnél az elmúlt években rendszeresek voltak a különböző pénzügyi ellenőrzések, de ezek nem tártak fel hiányosságokat, annak ellenére, hogy például 2013-ban egyes tűzoltók esetében 8 hónapon keresztül nem történt jelentés az adóhatóság felé, de 2016-ban is több hónapnyi adatszolgáltatási hiányt tártak fel az utólagos összevetés során.

Amikor mindez kiderült, az Önkormányzati Tűzoltó-Parancsnokság könyvelőjét elszámolásra szólították fel, amit nem tudott maradéktalanul teljesíteni, így 2017. június 30-ai hatállyal azonnali felmondással munkaviszonyát megszüntették, és megtörtént ismeretlen tettes ellen a feljelentés. Az Önkormányzat könyvvizsgálóját kérte fel a vezetőség a további vizsgálatra és a könyvelési feladatok elvégzésére.

Az ügy számtalan kérdést vet fel – nyilatkozta Lazók Zoltán, hiszen még nem tisztázott, milyen módon sikerült rendre nagyobb összegeket leemelni bankkártyával úgy a lánglovagok számlájáról, hogy az aláírásra jogosultak, az elnökség, valamint a felügyelőbizottság tagjai arról nem szereztek tudomást.

- Mivel minden elnökségi ülésről jegyzőkönyv készült, illetve a vizsgálatot végző rendőrhatóság rendelkezésére bocsátottuk a szükséges dokumentumokat, remélhetően rövid időn belül kiderülnek ennek a szövevényes ügynek a részletei, ugyanakkor az is tény, hogy nem kerülhető meg a felelősség kérdése sem, hiszen a járulékfizetési hiányosságok érinthetik – többek között - tűzoltóink nyugdíjmegállapításának összegét is. Mint az eddig számunkra ismert, 2012-2013. óta folyhatott az indoklás nélküli készpénzfelvétel, a hamis adatszolgáltatás és az esetleges többes könyvelés, miközben rendre megtörténtek az ez irányú ellenőrzések. Több alkalommal volt személyi változás a szervezet elnökségében, illetve a felügyelő bizottságban. Az elnöki – elnökhelyettesi posztokban a vizsgált időszakban Lazók Zoltán és Papp Péter váltották egymást.

A tűzoltóság vezetősége javasolja annak megfontolását, hogy a tűzoltók könyvelését a jövőben vonjuk be az önkormányzat rendszerébe – fogalmazott az Önkormányzati Tűzoltó-Parancsnokság elnöke.

2017. július 20., 15:58