Pályázatot nyújtott be Oroszlány egy játszótérre a Haraszt-hegyen, ami a régi KRESZ park helyén épül majd fel. Itt a Pons Danubii, határon átnyúló együttműködés keretében a vágsellyei reneszánsz kastély mintájára készül el a látványosság. Testvérvárosunkban pedig a Majki Műemlékegyüttes lesz a minta egy szabadidős attrakcióhoz.

A hét várost – Komárom, Gúta, Ógyalla, illetve Dél-Komárom, Tata, Kisbér és Oroszlány – tömörítő Pons Danubii további településekkel – Érsekújvár, Vágsellye és Szőgyén – közösen 2,9 millió eurós pályázatot nyert olyan, a kulturális örökségek innovatív hasznosítását lehetővé tévő attrakciók létrehozására, amelyek vonzóbbá tehetik a határ menti térséget. A bekapcsolódott városokban nagyméretű, korszerű játszóterek épülnek, amelyek egy-egy műemléket, kulturális örökséget mintáznak, mégpedig egy másik térségből, Oroszlány esetében a testvértelepülés, Vágsellye a partner.

-képünkön a vágsellyei kastély-

2017. július 28., 06:22