Fúvószene és mazsorettek köszöntötték szombaton reggel az ötödik alkalommal sorra kerülő csilletoló verseny résztvevőit és a többszáz nézőt. Tíz férfi és négy női együttes állt rajthoz, köztük sportegyesületek, baráti társaságok mérettették meg magukat, de ott voltak a rajtnál a mentők, sőt, a politikusok is.

Az idei rendezvény azért is volt különleges, mert új pályacsúcs született, s ezt a tatai férficsapat érte el, megszerezve ezzel az elsőséget. Második lett az OSE Kószák együttese, harmadik a testvérváros, Vágsellye rendőrcsapata.

A hölgyeknél a TriGidák 3. alkalommal diadalmaskodtak, így véglegesen hozzájuk került a vándorserleg. A dobogó 2. fokára a Nehézbombázók, a 3-ra a Több ész, mint erő csapata állhatott.

Időközben megkezdődtek a versenyek a kajakosoknál, és a sportcentrumban is, ahol az öregfiúk Kéki Imre emléktornájára került sor. Utóbbi helyszínen az aranyérmet az Oroszlányi Bányász focistái vehették át, ezüstérmes lett a Vértessomló, bronzérmes a felvidéki Izsa, míg a vendéglátásról a Rákóczi Szövetség főzőcsapata gondoskodott.

Nyolcvanhatan neveztek be a Tekergők kerékpártúrájára, 85-en pedig sikeresen célba is értek az Oroszlány-Pusztavám-Oroszlány útvonalról. A legfiatalabb kerekező 8 éves, míg a legidősebb 73 éves volt. A résztvevők között egy értékes bringát is kisorsoltak a szervezők. A szerencse Haris Roland oldalán állt ezen a napon, így ő vihette haza a nyereményt.

A bányásznapi eseményeket több száz felvétel idézi meg a Fotógaléria menüpontban, ahonnan azok le is menthetők (jobb egér gomb, kép mentése)!

2017. szeptember 04., 11:02