December 4-én ünnepeljük Szent Borbálát, akit a tizennégy közül a bányászok választottak védőszentjükké.

Augusztusban avatták fel domborművét a róla elnevezett városrész egyik terén, s itt találkoztak hétfőn a bányász nyugdíjas szakszervezet kezdeményezésére az emlékezők – köztük Lazók Zoltán polgármesterrel -, hogy koszorúikkal leróják kegyeletüket a széncsaták hősei előtt.

A bányászok védőszentjének, a hirtelen és készületlen halál elleni oltalmazónak a legendája a régmúltba nyúlik vissza, születésének ideje bizonytalan. II. Maximinus császárságának idején, Kis-Ázsia északnyugati Izmir városában, élt egy gazdag görög származású pogány, aki Dioskur néven volt ismert. Egyetlen gyermekét, aki rendkívüli szépségével és éles eszével tűnt ki, Borbálának hívták. Dioskur gyűlölte a keresztény tanokat, a keresztényeket, s hogy ezekkel ne érintkezhessen Borbála, egy magas tornyot építtetett, amit nagy pompával és kényelemmel berendeztetett. Ebbe a toronyba záratta be évekre a leányát.

Borbála a toronyba zárva mégis megismerkedett a keresztény tanokkal. Amikor apja férjhez akarta adni, Borbála megtagadta, bevallva, hogy felvette a kereszténységet. Dioskur erre átadta a városbírónak, aki a legválogatottabb kínzásoknak vetette alá, Borbála azonban ennek ellenére életben maradt. Amikor atyja látta, hogy leányát nem tudják megölni, maga ment a kínpadra és sajátkezűleg fejezte le Borbálát. Tettéért rövidesen megbűnhődött, mert Isten villámmal sújtotta halálra.

2017. december 05., 06:47