Tudjuk, hogy nem csodát várni jöttek hozzánk, hanem családjukkal szeretnének biztonságban, boldogságban élni. Bár magyarnak lenni itt, Magyarországon sem könnyű. Vannak válságos időszakok, melyben át kell gondolnunk a kitartás, túlélés, hűség, ragaszkodás lelket szorongató viharait – ezekkel a gondolatokkal üdvözölte Lazók Zoltán polgármester azt a nyolc új honfitársunkat – köztük egy család tagjait, akik csütörtök délután vehették át állampolgársági okmányaikat Oroszlányban.

A városvezető arra is felhívta figyelmüket, hogy esküjüket megtartva legyenek a magyar haza becsületes polgárai, szolgálják népünk javát, a társadalom és saját boldogulásukat.

A településen egyébként egyre többen kérik honosításukat, akik elsősorban Erdélyből érkeznek. Míg nem is olyan régen még 2 évet kellett várni az elbírálásra, addig mára ez felgyorsult, általában 8-9 hónap alatt megérkeznek a honosítási okiratok.

2017. december 08., 09:18