Az OSE vezetőedzője, Vavra András előre figyelmeztetett: bár a szigetszentmiklósi alakulat egy osztállyal lejjebb szerepel, mint az oroszlányi, nagyon erős csapatnak számít (naná: százszázalékos teljesítménnyel vezeti az NB I. B. Zöld csoportját), így semmiképpen sem vár könnyű mérkőzés a Lionsra a Hepp-kupa negyeddöntőjében.

Nos, Vavra Andrásnak igaza lett. Bár a hazaiak jól kezdtek és az első negyed közepére tekintélyes előnyt harcoltak ki, a cserék megbontották a csapategységet és a leülő támadójáték miatt „csak” négy pont volt a vendéglátó előnye az első szünetben. A második negyed jól indult hazai szempontból, de a BKG szívósan küzdve a játékrész derekára a vezetést is átvette. Az OSE azonban összeszedte magát és jól hajrázva visszaállította az első negyed végi különbséget a nagyszünetre.

A harmadik negyedben végig a Lions kezében volt az irányítás, a vendéglátó folyamatosan tartotta a tíz pont körüli különbséget. A záró játékrész elején az oroszlányi csapat továbbra is biztosan tartotta előnyét, de egy újabb hullámvölgyet követően négy perccel a vége előtt a BKG két pontra jött fel. A paprikás hangulatú, megkérdőjelezhető játékvezetői ítéletek sokaságával tarkított mérkőzés végét azonban a Lions bírta jobban és a jól koncentráló hazai csapat végül megszerezte a győzelmet. Jöhet a négyes döntő, zsinórban harmadszor!

Vavra András: – Úgy érzem, tisztességesen felkészültünk a mérkőzésre. Erre szükségünk is volt, hiszen egy szervezett, egyénileg jó képességű játékosokból álló csapattal néztünk szembe, amely könyörtelenül kihasználta a hibáinkat. Győzelmünk azért is értékes, mert fő fegyverünk, a triplázás ma nem működött. A sikerhez természetesen ezúttal is szükség volt a jó egyéni teljesítményekre. Gratulálok a fiúknak, ez szép munka volt!

Kosárlabda, Hepp-kupa, férfi, negyeddöntő

  • OSE Lions–BKG-Príma SE 90-84 (23-19, 25-25, 23-20, 19-20)
  • Oroszlány, 700 néző, vezette: Vida B., Tóth K., Sabáli L.
  • OSE Lions: Madár 16/6, Kovács 16/3, Illés 11/3, Spagnolo 25, Zsíros 6. Csere: Kiss K. 7, Kiss Á. 2, Bödör 5, Sömenek 2. Edző: Vavra András.

kemma.hu

2018. január 20., 14:50