Az amatőr és profi világbajnok, olimpiai bronzérmes Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) elnöke volt hétfőn Oroszlány vendége, akit Lazók Zoltán polgármester fogadott hivatalában.

A látogatás célja az ismerkedés volt a helyi ökölvívók eredményeivel, edzéskörülményeivel, amiről Danyi József vezetőedző tájékoztatta a vendéget: éppen két éve költözhettek új otthonukba a Táncsics úton, ahol a 120 négyzetméteres terem közel 6,5 millió forint önkormányzati támogatásból készült el. Itt állították fel 2,3 millió forintért a 6x6 méteres, nemzetközi versenyekre is alkalmas mobil küzdőteret, melyből Magyarországon összesen tizenkét darab található. Hogy mind népszerűbb az ökölvívás, azt jelzi, hogy mára már nem férnek el a helységben, olyan sokan látogatják az edzéseket – köztük lányok is. Vagy bővítésre lenne szükség, vagy új, nagyobb terembe kellene költözni – összegezte az elmondottakat a tréner.

Mint azt Erdei Zsolt elmondta, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökeként elsődleges célja, hogy a szülők és a gyerekek egyaránt elfogadják: jó dolog, ha egy gyermek elmegy boxolni. Meg kell értetni az emberekkel, hogy jobban elfogadják a sportágat és tudatosuljon, hogy a boksz nem csupán verekedés. Tiszteletet és becsületet tanít. A sport közösségformáló ereje képes segíteni a hátrányos helyzetű fiatalokon is, felkarolja és neveli, szocializálja őket. Hozzátette: a szövetség ötmillió forinttal támogatja az esetleges terembővítést, vagy az új edzőhely kialakítását. Az összeg infrastrukturális beruházásra és eszközbeszerzésre fordítható.

Lazók Zoltán polgármester az önkormányzat sporttámogatásáról tájékoztatta a vendéget, kiemelve, hogy Oroszlány éves szinten, a létesítményfenntartást is beszámítva, mintegy 300 millió forintot költ e célra. Sorra újulnak meg a szakágak edzőtermei, és ez a továbbiakban is így lesz.

- A Táncsics úti ökölvívóterem sajnos nem bővíthető, de felmerülhet a volt Gárdonyi iskolában a zeneiskolai rész kialakítása. Ebben a 200 négyzetméteres épületrészben méltó otthonra lelnének az ökölvívók, azonban a beruházás tízmilliós nagyságrendű terhet jelentene, amit alaposan meg kell fontolnia a képviselő-testületnek – fogalmazott.

A megbeszélést követően a jelenlévők szövetségi elnökkel felkeresték az egyébként kiválóan felszerelt edzőtermet, ahol Erdei rövid ízelítőt adott abból, miért is lett a világ legjobbja: szemmel szinte követhetetlen gyorsasággal sorozta meg a bokszzsákot.

2018. február 06., 07:05