Azokra a rászorultakra is gondolni kell, akik rejtőzködnek, mert szerénységükből, visszavonultságukból fakadóan nem állnak oda a segélyekért, adományokért, pedig hiányt szenvednek – ezek a vezérgondolatok kísérték végig az Oroszlányi Szegényeket Támogató Alapítvány szerdai fórumát, amit File Beáta jegyző nyitott meg a városházán.

A fórumra intézményvezetők, civil és egyházi szervezetek képviselői, a szociális szolgálat és a polgármesteri hivatal munkatársai voltak hivatalosak. Az ülésen Deák Sándorné kuratóriumi elnök adott tájékoztatást az alapítvány eddigi, egyéves tevékenységéről.

Mint az elhangzott, az alapítvány küldetésének tekinti a peremhelyzetbe került személyek életkörülményeinek javítását, esélyeinek növelését. Célcsoportjuk körének meghatározásakor a szegénység vagy kirekesztettség kockázatának kitettek egészét vették figyelembe. Kiemelt szerepet szánnak tevékenységükben a gyerekek felzárkóztatásának az iskolai lemorzsolódás és hátrányos helyzet csökkentése érdekében. Az egyéni és csoportos tanulássegítés mellett hasznos szabadidős tevékenységekkel és gyermekek táboroztatásával szeretnének pozitív irányt adni a fiatalok szocializációs folyamatának.

Adományok gyűjtésével, továbbításával szeretnék segíteni a városban élő anyagilag nehéz élethelyzetbe került családoknak, és fontosnak tartják a foglalkoztatást elősegítő kezdeményezések támogatását is.

Céljaik elérése és a gyermekek esélyeinek a növelése érdekében programjukban szerepel az egyéni és kiscsoportos foglalkozásokat szervezése, a hátrányos helyzetű gyermekek nyári táboroztatása, szabadidős tevékenységek szervezése, adományok gyűjtése és a rászoruló családok részére való eljuttatása, a foglalkozást elősegítő kezdeményezések támogatása, a peremkerületeken élők életkörülményeinek javítása körében, tanácsadás és információ szolgáltatás szociális és jogi ügyekben, a családok számára közösségi és kiscsoportos programok szervezése, a közösségi összefogás támogatása, segítségnyújtás a lakhatási körülmények javításában, valamint a diszkrimináció elleni védelem.

2018. március 01., 07:11