Hír | Tánc-Zene

Ötvenharmadik alkalommal gyűltek össze szombaton Oroszlányban a kamarazenélés fiatal tehetségei, hogy fesztivál keretében mutatkozzanak be egymás és a jelenlévő zenetanárok, szakemberek előtt.

- Köszöntöm a nyolc, megyénkben működő művészeti iskola 32 kamaracsoportjának, mintegy 120 növendékét és kísérőiket. A jövő zenei reménységei azért érkeznek Oroszlányba, hogy bemutassák egymásnak és a zsűri tagjainak hangszeres tudásukat, felkészültségüket. A kamaraegyüttesben való közreműködés készsége megmutatja az együttmuzsikálás közösségformáló erejét, bensőséges kapcsolatot teremt a kamaraegyüttes tagjai között. Növeli a növendékek között az egymás iránti felelősségérzetet, s ezzel párhuzamosan kihasználja a társas muzsikálás által nyújtott biztonságérzetet – olvasható az eseményre készült programfüzetben Lazók Zoltán polgármesteri bevezetőjében.

Mint azt Domina Józseftől, a rendező Bakfark Bálint AMI igazgatójától megtudtuk, a fesztivál az Országos Kamarazenei Verseny megyei válogatójaként indult, és 1966-ban találkoztak az ifjú zenészek először, mint egy megyei önálló rendezvény résztvevői. A kezdeményezés az évek folyamán a térség leglátogatottabb és legimpozánsabb zenei eseményévé nőtte ki magát.

A rövid bevezető ünnepséget követően aztán már a közös zenélésé lett a főszerep, s a bemutatók során bizony nem egy esetben igen színvonalas csoportos produkciókat is hallhatott a közönség.

Az oroszlányiak szép eredményeket értek el a fesztiválon: bronzminősítést érdemelt ki a szaxofon duó, ezüstminősítést a furulya kamaraegyüttes, a gitár és az ütős együttes pedig aranyminősítést. A zsűri kiemelt aranyminősítéssel ismerte el a hegedűtrió produkcióját, tanárnőjük, Schrantz Dóra munkáját pedig tanári különdíjjal jutalmazták.

2018. március 04., 16:41