Közel száz apróságot vártak kedden a Táncsics úti és a Brunszvik óvodából a Rákóczi kultúrotthonba, ahol a szlovák önkormányzat rendezett kiállítást és játszóházat a kicsiknek, de a civil szervezetek tagjait is invitálták a programra.

Szabó Istvánné (Betka) önkormányzati elnök elmondta: programjuk kiemelten foglalkozik a hagyományok, az ősöktől örökölt szokások ápolásával és gondozásával, a húsvéti ünnepkör pedig kiváló alkalom, hogy ennek szlovák jellegzetességeivel megismertessék a felnövekvő generációt.

Jucika (Bíró Józsefné) kalauzolta a vendégeket, akik sorban megismerkedhettek a vöröshagymalében történő tojásfestéssel, a viaszos tojásdíszítéssel, a dióskifli sütésével, a dísztojás horgolással, s még sok érdekességgel, amelyek közül kiemelkedett a sibák készítése. Ez egy nyírfavesszőkből font, korbácsszerű alkalmatosság, amivel annak idején kiűzték a legények a leányokból a rosszat, a betegségeket.

A kézműves kuckóban az ajándéktárgyak készítésébe is bevonták a látogatókat a Bakfark Bálint művészeti iskola pedagógusai, annak pedig, aki az Erzsébet ligetben eldugott tojásokat megtalálta, csokoládé volt a jutalma.

2018. március 27., 20:24