Hír | Kultúra

Ismét szép számú érdeklődő vett részt a Rákóczi Szövetség csütörtöki összejövetelén az OKSZÍK kiállítótermében. Vendégük ezúttal Juhász Gábor, a felvidéki Lekér település helytörténésze volt, aki "Szülőföldem, a Garam völgye" címmel tartott vetített képes előadást.

A megjelenteket Nagy Csaba, a civil szervezet elnöke köszöntötte: Mint köztudott, a Rákóczi Szövetség egyik fő célkitűzése a határon túli - ezen belül is a felvidéki - magyarsággal való kapcsolattartás, együttműködés. Ennek szellemében szerveztük meg a mai történelmi, kultúrtörténeti előadásunkat – mondta.

Az eseményen dokumentumfilm bemutatására is sor került. Az Alsó-Garam mente Szlovákiában a lévai járás területén található. Vallási hovatartozás, nemzetiségi összetétel és kulturális szempontból vegyes, tipikus vidéki jellegű terület, amely gazdag történelmi múltjából táplálkozik. A vidéket a Garam folyó szeli ketté, az itt fekvő falvak lakóinak már emberemlékezet óta a mezőgazdaság nyújt megélhetési lehetőséget.

Dél-Szlovákia e régiója rengeteg érdekességet rejt. Őseik szorgos kezei és a kiváló természeti adottságok hozták létre értékeiket, szokásaikat, a vidék gazdagságát.

„A XXI. század felvidéki embere válaszút előtt áll. Tovább folytatni a haladást, vagy együttműködni a régmúlt hagyományaival, harmonikusan egybehangolni a múltat, a jelent és a jövőt" - fogalmazott zárszóként az előadó.

2018. április 06., 10:37