A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok címet viselő pályázati felhívás célja az volt 2016-ban, hogy a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja erősödjön.

A tevékenységek eredményeként a hátrányos helyzetű emberek életlehetőségei javuljanak, elérhetővé váljanak a foglalkoztatást, társadalmi integrációt, közösségfejlesztést, oktatást, iskolai felzárkózást, családsegítést, gyermekjóléti szolgáltatást, életvezetési tanácsadást, egyéni fejlesztést és szociális munkát biztosító programok.

Ennek a projektnek a keretében nyert el 100 millió forintot a város szociális szolgálata, s érkezett pénteken újabb állomásához rendezvénysorozat, a Tavaszi kapunyitogató családi naphoz a művelődési központban.

Kézművesprogramok, egészségfelmérés, csillámtetoválás, ajándékkészítés és még sok érdekesség várta elsősorban a dűlőkben élőket. A szolgálat munkatársai az említettek mellett karaokéval zenei kívánságműsorral is szórakoztatták a megjelenteket, akik a regisztrációt követően a büfé szolgáltatásait is ingyen vehették igénybe.

2018. április 21., 06:55