Úgy tűnt, mindkét csapat túl tudott lenni a csalódottságon, egy nagyon motivált Veszprémet láthatott a közönség az első perctől a parketten. Küzdöttek, harcoltak minden kosárért, labdáért, de nem maradt le az OSE sem, nagy tempót diktált a két gárda.

Jobban kezdtek a hazaiak, öt perc játék után hat pontos hátrányba kerültek az oroszlánok. A negyed második felére már megtalálták a "góllövő cipőket", egálra hozták az első etapot. A folytatásban, a félidőt jelző dudaszó pillanatában 35:42-t mutatott az eredményjelző.

Fordulás után tovább nyílt az olló, Kiss Kornél, majd Kiss Ádám pillanatai következtek, 16 pontos előnye is volt már városunk együttesének. A záró játékrész utolsó perceiben nagy hajrába kezdett a hazai gárda, minden mindegy alapon elkezdtek tüzelni és be is akadtak az addig nem jellemző triplák, látótávolságon belülre kerültek két perccel a lefújás előtt, de mindez nem volt elég, Oroszlányba került a bronz.

Vavra András: „Azt gondolom, végig uraltuk a párharcot, leszámítva a mai meccs utolsó öt percét. Sajnos ott többet pumpáltuk a labdát a kelleténél, az ezekből szerzett labdákkal pedig jól éltek a hazaiak és volt pár szerencsés triplájuk is a végén, de azt is be kell tudni dobni. Maximális erőbedobással készültek, ezért is értékes ez a mai győzelem. Hosszú szezon volt, rossz érzés, hogy egy öt perces rövidzárlat rányomja a bélyegét a szezonunkra, de ilyen a sport. Köszönöm a srácoknak az éves munkát, becsületesen dolgoztak mindvégig, sok energiát fektettünk ebbe az évbe. Köszönöm a szakmai stábnak is. Külön köszönet Fodor Péternek és Beck Ferencnek, akik mindenben segítették és támogatták a csapatot egész szezon alatt, illetve a "háttérstábnak", akik szintén sokat tettek azért, hogy a csapat, az egyesület minél jobban működjön. És végül, de nem utolsó sorban köszönjük szurkolóink és a város éves támogatását, sokat jelentenek a csapatnak. Köszönjük!”

  • HOYA-PE Veszprém - OSE Lions 79 - 81 (17-17,18-25 ,18-24, 26-15)
  • Helyszín: Veszprém (350 néző)
  • Vezette: Jakab, Menyhárt, Pécsi
  • OSE: Madár 5/3, Illés 11/3, Zsíros 19/3, Spagnolo 6, Kovács 11/3
  • Csere: Kiss K. 10/6, Sömenek 7/3, Kiss Á. 9, Bödör 3
  • Jók: Illés, Zsíros, Kovács
  • Edző: Vavra András
  • Másodedző: Mócsai Milán
2018. május 31., 21:55