Az év legrövidebb éjszakáján a nyári napfordulót ünnepeljük. A mágikus éjjel a varázslatoknak is kedvez: főként a szerelemben és a bőségben.

A tűzgyújtás talán az összes hagyomány közül a legelterjedtebb. Eszerint a tűzrakást háromszor kellett átugrania mindenkinek, aki azt akarta, hogy Szent János illetve Szent Iván segítsége által a Szentháromságnál kegyelmet nyerjen. A tűz egyfajta védő-erőt is jelentett az emberek számára, akik az ünnepek végén a ház falára akasztották a tűz körbetáncolása alkalmával viselt koszorút, hogy az megvédje őket a későbbi tűzkároktól, természeti csapásoktól és a gonosztól.

Ennek jegyében szervezték meg a művelődési központ munkatársai szombaton koraestétől a Szent Iván Éji mulatságokat a főtéren, amihez a szabadtéri színpadon fellépők alapozták meg a jó hangulatot.

Bemutatkoztak többek mellett a Dance Reform Táncstúdió és a Cirill Táncstúdió fiataljai, a Langallik Táncegyüttes, a Kale Lulugyi zenekar, a Szőnyi Duna Népdalkör, s nem utolsó sorban Tolvai Reni, de a menyasszonyi koszorúkészítést is kipróbálhatták a vállalkozó kedvű látogatók.

A hagyományőrző rendezvényt a tűzgyújtás és tűzugrás, zárta éjfélhez közeledve, valamint év legrövidebb éjszakáján az a négy pár is házasságot köthetett egy napra, akiket Németh Gábor, az OIH Zrt. vezérigazgatója adott össze.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

2018. június 25., 06:12