Ünnepelni gyűltek össze pénteken a rendelőintézetben az egészségügyi dolgozók, akiket a Semmelweis nap alkalmából Lazók Zoltán polgármester köszöntött.

Az előljáró, azon túl, hogy megköszönte az orvosok, ápolók és nővérek áldozatos munkáját, beszédében kitért arra is, hogy egy év eleji felmérés szerint az országban az Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet az egyetlen, amelynek nincsen adóssága és ebben minden bizonnyal szerepet játszik az önkormányzat jó kapcsolata és együttműködése az intézménnyel.

Az egybegyűlteket nem csak a polgármester köszöntötte, hanem az intézmény főigazgatója, Varjú János is, aki amellett, hogy ismertette a már megvalósult fejlesztéseket, kitért a tervezett beruházásokra is, mint például a közeljövőben esedékes tetőjavítási munkák megkezdése, illetve kifejtette azt is, hogy reménykedve tekint a jövőbe, ugyanis a kormányban Kásler Miklós személyében most egy gyakorló orvos lett a miniszter, aki testközelből is megtapasztalta az egészségügy anomáliáit.

Az ünnepség végén Lazók Zoltán polgármester oklevéllel ismerte el a mentőállomás két munkatársának, Kuzsmiczky Györgynek és Takács Tamásnak a munkáját, de Dr. Tímár Anna háziorvos is ünnepélyes keretek között vehette át címzetes főorvosi kinevezését.

A rendelőintézet dolgozói közül többen kaptak jubileumi és törzsgárda jutalmat, valamint főigazgatói dicséretet.

2018. június 29., 21:45