Oroszlány mintegy 300 millió Ft-os támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) a „Lakhatási feltételek és a környezet állapotának javítása Oroszlányban” című projektjére.

Ennek keretében az óvárosban a Petőfi-udvar 4-5. számú bérlakástömb felújítása, környezetének rehabilitációja, valamint a hozzá kapcsolódó útszakaszok (Gönczi Ferenc u., Fürst Sándor u.) fejlesztése valósulhat meg. A projekt 2018. szeptember 1-e és 2021. augusztus 31-e közötti megvalósításához az önkormányzat előzetesen további 160 millió Ft önerő biztosítását vállalta.

A támogatási szerződés megkötését követően kezdődnek az előkészítési, tervezési munkák, kidolgozásra kerül az a koncepció, mely alapján a lakásfelújítások, környezeti fejlesztések, útfejlesztések kivitelezése megtörténhet, egyben elkészül az a megalapozó tanulmány mely a bérlakások igénybevételének feltételeit rögzíti (pl: közjegyzői okiratba foglalt határozott idejű bérleti megállapodás, szigorú felmondási feltételek).

A pályázati felhívásban rögzítettek szerint lépcsőházanként 2 db szociális bérlakás (összesen 4 db) kialakítását támogatja a pályázati forrás. Ezzel kapcsolatban az önkormányzat 160 millió Ft önerőt vállalt a fejlesztés megvalósításához. A további bérlakások besorolásáról, pályáztatásának rendjéről a képviselő-testület dönt.

A projekt keretében a Petőfi udvar területén komplex környezeti fejlesztések megvalósítását tervezi a város. Ebbe tartozik a gyalogos közlekedési útvonalak, a zöldfelület fejlesztése, a csapadékvíz elvezetés felülvizsgálata, a játszótérfejlesztés, a térfigyelő kamerarendszer bővítése, valamint az egykori borozó épülete is megújul, melyet az Önkormányzati Szociális Szolgálat közösségi helyiségként tervez hasznosítani.

A TOP-4.3.1-16-KO1-2017-00001 azonosítószámú Petőfi udvari projekt település-rehabilitációs fejlesztésének megvalósításával a város egyik akcióterületének végleges rendezése történhet meg, amely a településen jelentkező bérlakásigény kezelését is megvalósítja. Az óváros újabb területének rehabilitációja az Európai Unió támogatásával, az Európai Strukturális és Beruházási Alapok társfinanszírozásával valósul meg.

2018. augusztus 11., 08:10