Egyre több település hirdeti meg „A legszebb konyhakertek” helyi versenyt, amihez idén második alkalommal csatlakozott Oroszlány. Az eredményhirdetésre szombaton, a Falunapon került sor.

File Beáta jegyző köszöntőjében úgy fogalmazott: Hat évvel ezelőtt Karcagról indult a program Kovács Szilvia alpolgármester, programigazgató kezdeményezésével, irányításával. Úgy gondoltuk, hogy ez egy nagyon jó ötlet, és az Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete az elmúlt év kedvező tapasztalatai és az érdeklődők bíztatására ismét felvállalta a szervező munkát. A program koordinátora Elekes Lászlóné lett, aki olyan társakat nyert meg az ügynek ismét, akik értő szakemberek, segítők voltak a szervezésben.

Városunkban az Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete felhívására 25-en neveztek, legtöbben az 50 négyzetméter feletti területű csoportban, de az erkélyen kialakított kis veteményes mellett a zártkertekig, vagy az intézményi nevezésig 7 lehetséges kategóriában lehetett indulni.

Eredmények:

Kategória:

Mini 50 m2-ig: 1. Molnár Sándor és Molnár Dániel, Madách u. 2. Gibicz Ferencné, Sallai u, 3. Mészáros Béláné, Kossuth L. u.

Normál 50 m2 felett: 1. Molnár Károly és társa Janászik Józsefné, Határ u, 2. hely Illeg Pál és neje, Majki u, 3. hely Somlói József Gáspár,és neje, Eszterházy u.

Zártkert 1: zöldséges:1. Kostyál Pál és neje, valamint unokájuk, Kenderföld dűlő

Zártkert 2: gyümölcsös: 1 Kis József és neje, Majk – Madárhegy, 2. Marton Béla és neje Kecskédi út

Zárkert 3: vegyes: 1 Szabó István Lajos és neje, Bokodi tópart, Keszeg u, 2. Kozma Gizella, Nyíres dűlő, 3. Csizmadia Józsefné, Malom dűlő és Ligetiné Károlyi Ilma, Majk – Csákvári út

Közösségi, intézményi: 1. Önkormányzati Szociális Szolgálat Csillag Szolgáltató Pont, Nyíres dűlő, 2. hely Önkormányzati Szociális Szolgálat Időskorúak Gondozóháza.

2018. augusztus 12., 15:29