Közel félmilliárd forinttal emelkedik a költségvetés főösszege, ami az Önkormányzat és az NKM Nemzeti Közművek Zrt. között létrejött részvény adásvételi szerződés alapján érkezett a város számlájára – hangzott el többek között a képviselő-testület keddi ülésén.

Az összegből jut - mások mellett - a Borbála-telepi Óvoda felújítására, a Bölcsőde épületbővítésének tervezésére, a Népekbarátsága u. 45. szám alatti felnőtt háziorvosi rendelő felújítására, az Ady mozi épületének bontásához kapcsolódó költségek fedezetére és a Táncsics Mihály úti csapadékvíz hálózat rendszeraknáinak helyreállításához kapcsolódó költségekre is.

A továbbiakban tájékoztató hangzott el az önkormányzati bérlakások 2018. I. félévi üzemeltetésével kapcsolatos feladatellátásról és a Petőfi udvar 6-7. üzemeltetési tapasztalatairól, és az Ady moziban lévő freskó megóvása is ismét a grémium elé került.

Mint az az előterjesztésben olvasható, az Ady mozi épületében lévő Domanovszky Endre: Táncoló lányok című freskó esztétikai helyreállítás nélküli leválasztását, archiválását és raktározását, illetve a leválasztást követően a volt Ady mozi épületének elbontását már eldöntötték a képviselők. A munka a szerződésben foglaltaknak megfelelően megkezdődött, azonban a vállalkozók akadályoztatást jelentettek be, mivel a falképet felépítő anyagok viselkedése miatt a „bőrében” történő leválasztás nem megoldható. A szakértői vélemény elsősorban a helyben történő restaurálást helyezné előtérbe, de elfogadható megoldásnak tartja az ún. „húsában” történő leválasztást. Megvizsgálva a falképre vonatkozó alternatív javaslatokat, illetve ezek árajánlatait, a falkép teljes rekonstrukciója mellett született döntés, az eredeti darabok beültetése nélkül, szekkó falképként.

A testület az idei évben is meghirdeti a „JÓ TANULÓ, JÓ SPORTOLÓ” pályázatot azon alapfokú, vagy középfokú közoktatási intézmény nappali tagozatos tanulóinak, akik oroszlányi sportszervezet keretei között sportolnak és a tanulmányi, valamint sporteredményeik alapján kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.

A cím elnyerésére azok pályázhatnak, akik a 2017/2018-as tanévben:

  • az általános iskola 1. évfolyamán kiválóan megfeleltek, a 2-8. évfolyamán 4,5 vagy annál magasabb, középiskolában 4,2 vagy annál magasabb tanulmányi eredményt értek el,
  • 2017. szeptember 1. és 2018. augusztus 31. - között hazai országos vagy nemzetközi versenyen eredményesen (1- 6. helyezés) szerepeltek.

Az ülés teljes anyaga a város weboldalán tekinthető meg!

2018. szeptember 19., 06:40