Immáron hatodik alkalommal került megrendezésre az Európai Újraélesztési Társaság felhívására a „Restart a Heart Day” esemény. Minden év október 16-án a csatlakozó európai országokban számos helyszínen önkéntesek segítenek minden érdeklődőnek, hogy az újraélesztés lépéseit elsajátítsák.

Ebből az alkalomból az ország valamennyi mentőállomása, így az oroszlányi is tíz órától délután háromig várta kedden az érdeklődőket, akiknek szakavatott szakember mutatta be az újraélesztés gyakorlati fogásait, és elméleti felkészítést is kaptak a jelenlévők, akik gyakorló bábun sajátíthatták el a technikát.

Hazánkban átlagosan 25 percenként hal meg egy honfitársunk hirtelen szívhalál következtében. Az önmagában elkeserítő tényt súlyosbítja, hogy feltételezések szerint kétharmaduk megmenthető lenne, amennyiben az észlelést követően az első 3-5 percben a jelen lévő laikusok megkezdenék az újraélesztést.

2018. október 17., 08:42