Hír | Sport

Az ősz rangadóját rendezték pénteken a kosárlabda NB I/B piros csoportjában, ahol a listavezető Hoya PE Veszprém az üldöző, második helyezett Oroszlányi SE-t fogadta.

Minden adott volt a mérkőzés kezdete előtt, hogy vérbeli rangadót játszhasson a két éllovas, feljutásért harcoló alakulat. Szépszámú és a sajátját biztató táborok hangpárbaja közepette indult a komoly téttel bíró mérkőzés.

Azonnal látható volt, hogy itt rendkívüli küzdelemmel lehet csak nyertes valamelyik fél. A hazai csapat találta meg előbb a helyes utat, hiszen eredményesen játszott az első néhány perc tapogatódzása után, sokkal pontosabban is célzott, aminek következtében fokozatosan növelte az előnyét. Tette ezt attól is függetlenül, hogy az oroszlányi vezetőedző cserékkel és időkérésekkel próbálta megváltoztatni a mérkőzés menetét.

A Veszprémben pályára lépők közül ebben az időszakban szinte nem is akadt gyenge teljesítmény, míg az OSE csak egy-egy villanás erejéig mutatta meg valódi képességeit. A második negyedben aztán kiegyenlítettebbé tették a játék képét az oroszlánok. Felcsillant az is, hogy lényegesen csökkenjen a kialakult nagy különbség, de az ellenfélnél sajnos mindig akadt egy-egy extra befejező, ami miatt vissza tudták verni a közelebb zárkózási kísérleteket.

Az utolsó negyedet is úgy kezdték a vendégek, hogy láthatóan minden energiát mozgósítottak az előny eltüntetésére. Folyamatosan nagy harc zajlott a pályán, ebből egészen a negyed utolsó 4 percéig az eredmény 10-15 pont különbség közti hullámzása alakult ki. Itt jött végre el az a pillanat, amikor úgy tűnt a csapat rátalált a fordítás receptjére. Előbb 10 ponton belülre került, majd fokozatosan csökkentve az előnyt a 39. percben 3 pontra feljött. Az izgalmak fokozódtak, magas hőfokon biztatott mindkét szurkolótábor. Sajnos ezután a veszprémi kísérletek voltak pontosabbak és ezzel végérvényesen eldőlt a találkozó végkimenetele.

Sebastjan Krasovec: "Először is szeretném megköszönni szurkolóink hangos buzdítását az egész mérkőzésen. A kiábrándító mérkőzéskezdésünk és a feszült játékunk az első negyedben eldöntötte a mérkőzés sorsát. A találkozó végéhez közeledve visszakapaszkodtunk ellenfelünkhöz, de ez már késő volt ahhoz, hogy a mi javunkra fordítsuk az eredményt. Csapatunk egyre jobban kezd együttműködni, és azon dolgozunk, hogy ilyen többet ne forduljon elő!"

  • HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - OSE Lions 85-77 (30-12, 16-18, 20-22, 19-25)
  • Helyszín: Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
  • Játékvezetők: Praksch, Vida, Nagy
  • OSE: Nshimba 6, Abell 15/6, Mohácsi 20/9, Illés 9/3, Hegedűs 15/3
  • Csere: Kiss K. 5/3, Sömenek 2, Dragasevic 3, Zsíros 2, Burai -, Karanfilovski -, Anda -
  • Vezetőedző: Sebastjan Krasovec
  • Másodedző: Georgi Bujukliev
2018. november 17., 21:22