Negyedik alkalommal rendezték meg hétvégén a salgótarjáni Városi Sportcsarnokban a Nógrád Megyei Szent Lázár Kórház gyermekosztályának megsegítésére szervezett amerikai football tornát, a Charity Bowlt.

Mint arról Szabó Mihály, az együttes sajtósa tájékoztatott, az eseményen először lépett pályára a szeptemberben alakult Oroszlány Bears, hiszen minden sportoló életében mérföldkőnek számít az első versenyhelyzetben való megmérettetés.

Komoly segítséget jelentett, hogy a salgótarjániak nem indultak külön csapattal, így már a felkészülésben, majd később a tornán is az oroszlányi csapatot erősítették rutinjukkal és játéktudásukkal.

A nyolccsapatos tornán rangos mezőny gyűlt össze, hiszen a Bears-en kívül a hazai tojáslabda élet másodvonalának színe-java képviseltette magát, nem is beszélve a többnyire fővárosi élvonalbeli csapatok korábbi válogatott játékosaiból álló, tavalyi győztes Budapest Expendables-ről.

Az oroszlányiak a Miskolc Lions ellen mutatkoztak be és a kezdeti megilletődöttség (félidő 0-16) után, a második játékrészben egyre több szép játékot bemutatva 8-16-os vereséggel ugyan, de emelt fővel hagyhatták el a játékteret. A mérkőzésen megszületett a csapat történetének első hatpontosa (touchdownja) Becsi Balázs jóvoltából.

A második mérkőzésen a Debrecen Gladiators várt a medvékre, akik az első meccshez hasonlóan 0-16-os félidőt produkáltak, az egyébként kiegyenlítettebb párharcban. Sajnos a csapat ezen a mérkőzésen elvesztette Virágh Kornél irányítót, egy szerencsétlen sérülés következtében.

Ezt követően a torna legnehezebb megmérettetése, a Bp. Expendables következett, ahol szokás szerint az ellenfél szerzett vezetést, de a közönség általános döbbenetére a Bears szinte azonnal egyenlített. Nem túlzás azt állítani, hogy tombolt az aréna, zúgott az „O-rosz-lány” rigmus teli torokból, de a nagyobb játéktudás és rutin ellen csak ideiglenesen segített a szurkolók fantasztikus támogatása, hiszen a második félidőre erejét és koncentrációját vesztett oroszlányi csapat, nem okozott különösebb nehézséget a későbbi győztes címvédőnek - a vége 7-48.

- A döntőben egyébként a Bears csoportellenfelei találkoztak, a kupát a Bp. Expendables vihette haza 26-0-s győzelmet aratva a Miskolc Lions felett. Az oroszlányi csapat a közönség szeretetét és az ellenfelek tiszteletét maximálisan kivívva, komoly tapasztalatokat szerezve térhetett haza, több jövő évi meghívással a tarsolyában – fogalmazta meg helyszíni élményeit Szabó Mihály.

2018. december 11., 12:28