A Mikulás is tiszteletét tette hétfő délután a Vöröskereszt városi szervezete és a Művelődési Központ rendezvényén, amire közel kétszáz fiatalt hívtak meg a város iskoláiból.

Hetekkel ezelőtt fordultak kérésükkel a szervezők a város intézményeihez, hogy mint a tanulók legjobb ismerői, mérjék fel a hozzájuk járó hátrányos helyzetű gyerekeket, s őket várták a Mindenki karácsonya című eseményre.

Székely Antal köszöntőjében a szeretet fontosságára hívta fel a gyerekek figyelmét. Mint mondta, nemsokára megszólal a karácsonyi csengő, amelynek hangja a családot, az otthon melegét juttatja eszünkbe. Ismét gondolhatunk szeretteinkre, barátainkra, és figyelhetünk arra, hogy mit nyújthatunk azoknak, akik fontosak a számunkra.

- Figyeljetek hát arra, hogy a szeretet lángja ne csak néhány napig, az ünnep idején éljen a szívetekben, hanem a hétköznapokon is megmaradjon. Éljetek úgy, hogy szeretettel viseltessetek embertársaitok iránt, hogy életetekben ne legyen helye a haragnak és a gyűlölködésnek – fogalmazott a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság elnöke, majd kellemes karácsonyi ünnepeket kívánva átadta a színpadot a Silhouette balett táncosainak.

A műsort követően aztán következtek a meglepetések, hiszen a gazdag ajándékcsomag mellé egy-egy plüss játékfigura is jutott minden gyereknek.

2018. december 18., 06:01