Pillanatok alatt elfogytak a jegyek a Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar hagyományos újévi koncertjére, de azok sem maradtak élmény nélkül, akik nem lehettek jelen a szombati eseményen.

A legnagyobb videomegosztó csatornán élőben követhette minden érdeklődő Oroszlány ez évi első kulturális eseményét – erre hívta fel a figyelmet Grósz Marcella Mária, az est háziasszonya, aki elmondta: az együttest egy éve dirigáló Román Géza arra törekedett a felkészülés során, hogy a tipikusan fúvószenekarra komponált művek mellett a repertoárban megjelenjenek a klasszikus, népszerű zeneművek is.

Ennek megfelelően Strauss Cigánybárójának részletével kezdődött az est, majd Lazók Zoltán lépett a mikrofonhoz.

- Amikor ide készültem, elgondolkodtam, vajon honnan van, miből ered az az erő, amely ennyi éven, évtizeden át megtartotta a zenekart a gondokon, nehézségeken átsegítve. Meggyőződésem, hogy ennek egyik pillére a zene szeretete. Ez az első lépés, ami az együttesbe hozta és hozza a tagokat és ideköti. A másik tartópillér a karmester. Már az alapítók is tudatában voltak ennek fontosságáról Rabersák Alfréd első dirigenstől napjainkig. Kiválóan képzett muzsikusok, rátermett karmesterek, változatos, színvonalas repertoár. Ez jellemezte az elmúlt 73 évet, és ez jellemzi a mai együttest is. A harmadik pillér pedig a kialakult, kialakított közösség. A zene szeretete olyan azonos érdeklődésű embereket hoz össze, akiknek vannak közös céljaik témáik. Barátságok, baráti csoportok alakulnak ki, amelyekben, ha jól érzik magukat, hajlandók azonos célért dolgozni, próbákon és fellépéseken – fogalmazott a polgármester.

Az együttest méltatta köszöntőjében Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő is, aki pezsgős koccintással kíván sok sikert az idei évre a zenekar tagjainak és a jelenlévőknek.

A több mint kétórás műsorban az ismert fúvós klasszikusok mellett az új repertoár darabjai is elhangzottak, s mint az már szintén hagyomány, egy meglepetésszám vastapsra késztette a közönséget. A Queen rockegyüttes Bohemian Rhapsody című klasszikusát interpretálta az együttes Bartha Egon fiatal gitártehetség vendégjátékával.

A teljes koncert megtekinthető az együttes Youtube csatornáján!

2019. január 06., 13:11