Hír | Sport

Bár az első negyed elején a vendégcsapat még tartotta a lépést az Oroszlánnyal, az OSE egy 8-0-s rohammal fordított és magabiztos előnnyel vonulhatott az első szünetre legutóbbi mérkőzésén.

A hazaiak elsősorban a jó védekezés utáni gyors indításokból, illetve tudatosan megjátszott figurákat követő jó befejezésekből szerezte pontjait. A második negyedben még nagyobb sebességre kapcsolva már 18 pont is volt a hazaiak előnye, de egy kisebb visszaesést követően a nagyszünetre 12 pontra olvadt a különbség.

A harmadik negyedben tovább nőtt a Lions előnye, a negyedik pedig már igazi örömjátékot hozott az erejével elkészülő vendégcsapat ellen. Az OSE alkalmanként szemet gyönyörködtető támadójátékkal és kifogástalan védekezéssel végül, 40 pontosra duzzasztva a különbséget. Az oroszlányi csapat továbbra is a harmadik helyen áll a bajnokságban.

Sebastjan Krasovec: – Ahogyan számítottunk rá, a támadásainkban kissé akadozott a gépezet, azonban nagyon jó védekezést produkáltunk a mérkőzésen, szóval gratulálok a srácoknak. Túl sok energiát fektettünk a védekezésbe, így a támadásaink már nem voltak olyan hatékonyak, mint ahogy azt szerettük volna. Az utolsó negyedben aztán sikerült a pontszerzésben is feljavulnunk és ezzel nagyobb különbséget kialakítani a mérkőzés végére.

Kosárlabda, NB I. B., Piros csoport, férfi, 15. forduló
OSE Lions–Nagykőrösi Sólymok SE 93-53 (21-13, 18-14, 21-17, 33-9)
Oroszlány, 642 néző, vezette: Vida J., Lövei L., Kruk M.
Az eredmény alakulása: 5. perc: 9-9, 15. perc: 37-20, 25. perc: 53-37, 35. perc: 77-49.
OSE Lions: Abell 13/6, Hegedűs 8/6, Illés 15/6, Nshimba 6, Mohácsi 18/6.
Csere: Kiss K. 5/3, Balla, Anda 3, Sömenek 14/3, Zsíros 8/6, Karanfilovski, Burai 3/3.
Vezetőedző: Sebastjan Krasovec.

fotó: Babér Zoltán

2019. January 21., 07:15