Hír | Intézmény

Több mint negyven apróságak ad otthont az ófaluban újranyitott Meseliget óvoda, amelynek ünnepélyes avatóünnepségére csütörtök délelőtt került sor.

Benyiczki Ágota intézményvezető köszöntötte a megjelenteket, a település vezetőit, valamint a képviselő-testület és a városháza képviselőit, majd a gyermekek műsorát követően Lazók Zoltán ismertette a beruházás részleteit.

Mint azt a polgármester elmondta: a település megtartó erejét jelzi, hogy bár az elmúlt 5 évben Oroszlány Város Óvodáiban az óvodai férőhelyek száma magasabb volt, mint az óvodába jelentkező gyermekek létszáma, azonban utóbbi 3 évben a gyermekek születésének száma megnövekedett, és ez újabb férőhelyek kialakítását tette szükségessé. Így került sor az egykor ugyanilyen funkciót ellátó, több mint 300 négyzetméteres épület felújítására.

- Óvodát avatni, óvodát átadni ezért is öröm, mert bár az ember a jelenben él, kötelessége a jövőről, a jövő nemzedékről is gondoskodnia. Nem volt ebben vita a képviselő-testületben sem. Valamennyien felmértük és megértettük a felelősséget. Elkötelezettek voltunk abban, hogy a magas színvonalú tartalmi munkához biztosítsuk a megfelelő technikai, környezeti feltételeket, ezért első lépésben 2015-ben megkezdődött a Malomsori óvoda rekonstrukciója és energetikai korszerűsítése, ami végül 65 millió forintból valósult meg. Megemlíteném ehhez kapcsolódóan a bölcsőde 30 milliós eszközfejlesztését, s akkor elérkeztünk a mai naphoz, a több mint 30 milliós beruházás keretében felavatásra kerülő Meseliget óvodához – fogalmazott a városvezető.

Lazók Zoltán és Molnárné Magócs Noémi szalagátvágását követően a kicsik örömmel vették át az önkormányzat ajándékait, majd a jelenlévők megtekintették a két csoportnak otthont adó intézményt, amelyben a felújítás során új villany és vízvezetékeket, burkolatokat, csoportszobai, konyhai, és fürdőszobai berendezéseket építettek be. Emellett a falvizesedést is kezelték, illetve hőszigetelték a padlásteret, s nem utolsó sorban – a homlokzatiak kivételével – a nyílászárókat is kicserélték.

2019. február 01., 06:17