Négy korcsoport, közel 450 táncosa érkezett szombaton Oroszlányba, a XXVIII. Országos Táncművészeti Fesztivál regionális elődöntőjére.

A – többek között – Budapestről, Székesfehérvárról, Martonvásárról, Kecskemétről, Sződről Bábolnáról, Balassagyarmatról érkező vendégeket, valamint a helyi Silhouette balett fiataljait Lazók Zoltán polgármester köszöntötte, aki beszédében kiemelte: megtiszteltetés a város számára - ahol több komoly hírnevet szerzett táncpedagógiai alkotóműhely is működik, hogy Miskolc, Szekszárd és Makó mellett Oroszlány adhat otthont egy ilyen rangos eseménynek. A Táncpedagógusok Országos Szövetsége immár 28. alkalommal rendezi meg az „Országos Táncművészeti Fesztivált”, amely napjainkra, országos mozgalommá nőtte ki magát. Ezek komoly tömegeket mozgatnak meg és egyre magasabb színvonalú alkotások létrehozására készteti a pedagógusokat.

- Szakmailag minden bizonnyal kitűnően felkészített és felkészült fiatalok érkeztek városunkba, akik önmagukban is jó táncosok lesznek, de azt mondják a hozzáértők, az együttesben, csapatban való bemutatkozás más, hiszen az egyéni ambíciókat bizonyos értelemben háttérbe kell szorítani, s a táncosnak a közösséget, a csapatot kell szolgálnia. Hogy mindezt mennyire sikerült elsajátítani, ma kiderül valamennyiünk számára. Az együttesben való közreműködés készsége bensőséges kapcsolatot teremt a csoport tagjai között. Növeli a növendékek között az egymás iránti felelősségérzetet, ugyanakkor kihasználja a társak által nyújtott biztonságérzetet, így hozzájárul a növendék személyiségének, egyéniségének formálásához, s azt gondolom, ez komoly, igényes cél – fogalmazott a település első embere.

A nap folyamán megtekintett, közel 60 produkció közül kellett kiválasztania a zsűrinek azt a gyermek, ifjúsági, junior és felnőtt hármast, akik részt vehetnek az áprilisban kezdődő országos döntőkben.

A Silhouette balett fiataljai 5 produkcióval neveztek a versenybe, s kategóriájában valamennyi első helyezett lett. A táncok a maximális 50, vagy ezt megközelítő pontszámokkal nyertek, ennek köszönhetően pedig különdíjjal is elismerték a csapat teljesítményét.

2019. February 11., 10:42