Január elején hirdette meg madáretető-készítő pályázatát a Szociális Szolgálat, azonban, hogy felhívásuk ilyen sikeres lesz, maguk sem gondolták.

Az iskolákból 59 különböző módszerrel és anyagokból készített etető került a művelődési központ kiállítótermébe szerdán, ahol Lazók Zoltán nyitotta meg a február végéig látogatható kiállítást.

Mindannyiunk közös felelőssége és kötelessége, hogy vigyázzuk és óvjuk a világot, amiben élünk. Át kell gondolnunk, hogy mindennapi életünk során mennyire is ártunk a környezetnek, és mi az, amin tudunk változtatni annak érdekében, hogy zöldebb életvitelt folytassunk a fenntarthatóbb világért, valamint, hogy mi magunk milyen kisebb-nagyobb változtatásokat tudunk tenni szűkebb és tágabb környezetünk védelmének érdekében – mondta a beszédében a polgármester, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy ezeket a folyamatokat egy-két ember nem tudja megállítani, de vannak olyan lépések, amiket mindenki megtehet, és minél több ember megteszi ezeket a lépéseket, annál kevesebb kárt okozunk a Földnek.

- Most is éppen egy kis lépést tettek mindazok, akik jelentkeztek a madáretető készítő pályázatra. Számunkra apró lépés ez, de azon madaraknak, amelyek téli életét megkönnyítik az ezekbe kihelyezett táplálék, azoknak a túlélést jelentheti – fogalmazott a városvezető.

Az 59 pályamű elkészítésében a pedagógusok mellett 87 fiatal vett részt egyéniben és csoportosan, a madárvédelemhez kapcsolódóan pedig a falakat a fotóklub képei, a gimnazisták grafikái és a kecskédi kisiskolások papír etetői díszítik.

A szervezők egyébként valamennyi pályázati résztvevőt megjutalmaztak.

2019. február 21., 08:11