Hír | Statisztika

2017 végén Magyarországon 1 millió 720 ezer regisztrált vállalkozást tartott nyilván a KSH, 22 ezerrel többet, mint egy évvel korábban. Az emelkedést az önálló vállalkozók számának bővülése okozta, miközben a társas vállalkozások számának csökkenése tovább folytatódott.

A társas vállalkozások számának mérséklődése jogszabályi változásokkal magyarázható. A 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv kötelezővé tette a korlátolt felelősségű társaságok törzstőkéjének 3 millió forintra történő emelését. A jogszabály a hatályba lépéstől 2 év haladékot adott a törzstőkeemelés teljesítésére, amit 2016-ban egy évvel meghosszabbítottak, de egyből esedékessé vált, amennyiben a társasági szerződés módosult. Törzstőkeemelés hiányában a korlátolt felelősségű társaságoknak át kell alakulniuk betéti vagy közkereseti társasággá.

A társas vállalkozások száma 2017. december 31-én 530 ezer volt, 11 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A csökkenés elsősorban a társas vállalkozások héttizedét kitevő korlátolt felelősségű társaságok számának 1,5%-os mérséklődéséből adódott, ami a korábban említett kötelező törzstőkeemelés következménye volt. A korlátolt felelősségű társaságok korábban rendkívüli népszerűségre tettek szert, a 2007. szeptember 1-jei törzstőkecsökkentést követően 262 ezer korlátolt felelősségű társaság alakult a 2014-ben bekövetkezett változásokig (mindössze 500 ezer forint törzstőke kellett egy korlátolt felelősségű társaság indításához).

A gazdasági társaságok közül 2017-ben – az előző évekhez hasonlóan – csupán a részvénytársaságok száma nőtt (4,1%-kal). A korlátolt felelősségű társaságok mellett a betéti társaságok és a közkereseti társaságok számának évek óta tartó csökkenése is tovább folytatódott (3,8, illetve 6,8%-kal).

KSH

2019. március 05., 06:15