Interaktív előadás keretében ismerhették meg az érdeklődők az Oroszlányban élő, 60 év feletti lakosság körében végzett felmérés kutatási beszámolóját hétfő délután.

A 2018 nyarán készült kérdőíves felmérés eredményeiről annak vezetője, Mátics Katalin szociológus, szociális szakértő tájékoztatta az érdeklődőket a művelődési központban.

A projekt elsődleges célja az igények felmérése mellett az volt, hogy a városban élő idős emberek szociális, egészségügyi és anyagi helyzetét területi megoszlás alapján is megismerjék. Mint azt a szociális szakértő ismertette, a felmérés másodlagos célja pedig a válaszadók tájékoztatása volt a város által biztosított szociális ellátásokról és lehetőségekről.

A beszámolóból többek között kiderült, hogy a 60 év feletti oroszlányiak életszínvonala kicsivel az országos átlag felett van, míg egészségi állapotuk átlagosnak mondható, bár a diagnosztizált cukorbetegek száma nálunk valamivel magasabb.

A kutatók szükségesnek látják, hogy az egészségügy és a szociális ellátás ne két különálló, esetlegesen együttműködő rendszer legyen, hanem szervesen összekapcsolódó egész részét képezzék. A beszámoló összegzésében kiemelték, hogy érdemes átgondolni azon idősek helyzetét, akik a jövedelmi viszonyuk alapján a legrászorultabb rétegbe tartoznak, mivel ők még az alapvető ellátásokból is kiszorulhatnak.

Mátics Katalin kitért arra is: célszerű párbeszédet indítani a városban élő idősekkel arra vonatkozóan, hogy melyek azok a jogos igények, amik jelenleg kielégítetlenek, illetve milyen keretek között lehetne az elképzeléseket megvalósítani.  Ezek alapján olyan programok és szolgáltatások kaphatnak létjogosultságot, melyek célja a városban élő idős emberek mindennapjainak támogatása.

2019. március 12., 06:43