A sportcsarnok konferenciaterme adott otthont az Oroszlányi Járási Foglalkoztatási Paktum nyitórendezvényének szerda délelőtt.

A vendégeket Nagyné Zölde Mónika, a Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály vezetője köszöntötte, aki beszédében kiemelte: a közösen elkezdett program lényege nem merül ki az Európai Uniós pályázatokban. Kitért rá, hogy pozitív irányú változásokat szeretnének elérni a térségben, melynek központi eleme a fejlesztések összekapcsolása.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal, konzorciumban Oroszlány Város Önkormányzatával, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében foglalkoztatási paktumot hozott létre az oroszlányi járás területén 2017 őszén. A sikeres program 2019-ben, a Foglalkoztatási Paktum folytatása Oroszlány Járás területén című pályázat keretében, az első projekt eredményeire épülve halad tovább, 217,22 millió forint támogatásból.

Nagyné Zölde Mónika elmondta továbbá, hogy a pénzügyi és informatikai rendszerek, amik kezelni tudják a munkaerőpiaci tervek elemeit, készen állnak a fejlesztések folytatására. A pályázat hosszútávú célja, hogy hozzájáruljon a járás társadalmi-gazdasági és infrastrukturális fejlettségének javulásához, közvetlen célja pedig, hogy fenntartsa és a továbbiakban is működtesse a létrejött foglalkoztatási partnerséget.

2019. március 21., 06:04