Interaktív beszélgetéssel egybekötött képregényes délutánt szervezett a Rákóczi Szövetség hétfő délután.

Az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár kamaratermében Nagy Roland történész a 2017-ben megjelent Királyok és Keresztek című történelmi képregénysorozatról kérdezte annak rajzolóját, Németh Leventét.

A grafikus előbb beavatta hallgatóságát a magyar képregény, mint műfaj kialakulásának történetébe, majd bemutatta a Mészáros Jánossal közösen alkotott művét, aki a képregény történetét magyar és külföldi forrásokat felkutatva vetette papírra.

A Királyok és Keresztek Szent István uralkodásának utolsó időszakában játszódik. 1030-ban Európa akkori legnagyobb hatalma, a Német-római Császárság megtámadta a fiatal Magyar Királyságot. A történet lényegében azt dolgozza fel, hogyan verték vissza a magyarok a támadókat, de teszi mindezt a rajzoló által megálmodott képi világ és a rövid párbeszédek harmóniájában, történelmi köntösben.

Németh Levente kitért arra is, hogy míg nyugaton a képregényt a kilencedik művészeti ágként emlegetik, addig Magyarországon mostohagyermekként kezeljük. Elmondta továbbá: a mű nem titkolt célja az, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a történelmet, hiszen képekbe csomagolva sokkal könnyebben kézbe veszik azt.

A grafikus szemléltette a vendégeknek a kiadványhoz fejlesztett applikációt is, aminek segítségével a képregényből kimaradt érdekességeket, kulisszatitkokat ismerhettek meg.

A beszélgetésen elhangzott, hogy a Királyok és Keresztek angol nyelvű változata 2017-ben sikeresen szerepelt a Brüsszeli Képregény Fesztiválon, a francia, holland és német nyelvű kiadása pedig idén fog megjelenni.

2019. április 09., 10:08