Hír | Sport

A rájátszás első körének rendkívül fontos hazai mérkőzésére került sor az OSE otthonában. Ahogy az az előzményekből is várható volt, a Honvéd minden erejével arra törekedve érkezett, hogy elvegye a pályaelőnyt.

Ennek szellemében és a két szurkolótábor hangpárbajától kísérve kezdődött a mérkőzés. Mindkét csapat nagy iramot diktált, amely elsősorban a támadások előtérbe helyezését jelentette, hisz mindkét fél a védekezésben követett el hibákat. A negyed végéig fej-fej mellett haladtak a csapatok, mígnem az utolsó percekben sikerült egy kicsit meglépni, 6 pontos előnnyel zárva ezt a szakaszt.

A második negyed elején gyors két távolival a Honvéd eltüntette az előnyt, sőt a vezetést is megszerezte minimális különbséggel. Továbbra is nagy harcban álltak a felek és a támadások erőltetése volt jellemző mindkét oldalon. Az eredmény ismét rendkívül szoros képet mutatott az egész játékrész során, amit Abell utolsó másodperces triplája növelt a félidőre 4 pontos állásra.

A második félidőt aztán szerencsére az oroszlánok kezdték jobban. Sokkal pontosabban védekezve nem engedve könnyű helyzeteket kialakítani az ellenfélnek, a másik oldalon pedig továbbra is eredményesen támadva a 24. perchez érve 9 pontos előny. Időkérés után sajnos újra lábra kapott a Honvéd, aminek következtében fokozatosan eltűnt a már-már megnyugtatónak tűnő előny. A 27. percben még a vezetés is a kezükbe került, de a negyed végére ismét a hazaiak 2 pontos előnye volt látható a táblán.

Úgy indult az utolsó játékrész, hogy teljesen nyílt mérkőzésen mindkét csapat a győzelem reményében szállhatott a küzdelembe. Egyre keményebb védekezéssel és elsősorban az Abell, Mohácsi páros eredményes támadásbefejezéseivel a 33. percre sikerült 8 pontosra növelni az előnyt. Ezután még volt próbálkozása az ellenfélnek a zárkózásra, amiből a következő percekben 4 pontosra csökkent a különbség. A negyed hátralévő részében viszont taktikusan és eredményesen játszva újra tíz pont közelire növekedett az OSE előny, ami a végső sípszóig meg is maradt, 11 pontos differenciával nyerve az első ütközetet.

Sebastjan Krasovec: „Először is gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Egy nehéz rájátszás mérkőzés volt ahogy arra számítottunk is, itt már senkinek sincs könnyű dolga. Jó csapatteljesítmény volt részünkről, annak ellenére, hogy a harmadik negyedben akadozott a játékunk. Az utolsó negyedben aztán sikerült úgy alakítanunk a párharcot, ahogy szerettük volna."

OSE Lions - Budapesti Honvéd SE 85-74 (24-18, 22-24, 17-19, 22-13)
Helyszín: Oroszlány, Krajnyik „Akác" András Sportcsarnok (622 néző)
Játékvezetők: Kapitány, Horváth, Szalai
OSE: Abell 23/9, Hegedűs 10, Illés -, Nshimba 7, Mohácsi 19/9
Csere: Kucsora 3, Anda 7, Kiss 4, Sömenek 1, Zsíros 11/3, Burai -, Bán -
Vezetőedző: Sebastjan Krasovec

fotó: Babér Zoltán

2019. április 15., 06:27