Hír | Önkormányzat

Egytucat napirendi pont megtárgyalása várta a képviselő-testületet a kedd délutáni ülésén.

A két ülés között történt fontosabb eseményekről, döntésekről Lazók Zoltán polgármester számolt be, aki többek között tájékoztatta a jelenlévőket a Technológiai és Innovációs Minisztérium által kiírt, „Az illegális hulladéklerakók felszámolása” című pályázat elbírálásáról, a közösségi közlekedés menetrendi változásait érintő szolgáltatói döntésről, valamint a pályázaton kívüli támogatások céljára biztosított kiadásokról.

A napirendi pontok között szerepelt a városvezető beszámolója a 2018-as költségvetés végrehajtásáról, amit követően a testület a zárszámadást elfogadta.

A továbbiakban ismertették a Tatabányai Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tagintézményvezetői posztjára hirdetett pályázat eredményét. A képviselők támogatták az egyedüliként jelentkező Molnár István pályamunkáját.

Napirenden volt továbbá a pedagógusok és egészségügyi dolgozók elismerésére irányuló támogatási megállapodások megvitatása. A tájékoztatóból kiderült, hogy az önkormányzat évek óta havi 10 ezer forint pénzügyi jutalmat biztosít az oroszlányi iskolákban dolgozó pedagógusok és pedagógiai munkát segítő alkalmazottak, valamint az Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet alkalmazottai és a mentősök számára munkájuk elismeréseként. A képviselő-testület döntésével támogatta, hogy a helyi intézményekben tevékenykedő pedagógusok és egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját idén is hasonlóképpen honorálják.

A testületi ülés teljes anyaga megtalálható weboldalunkon.

2019. May 01., 06:35