Zuhogó esőben kezdődött vasárnap délelőtt az ünnepi tűzoltó napi megemlékezés a Szent Flórián téren felállított kopjafánál, ahol az önkormányzat és a társszervek megkoszorúzták az emlékhelyet.

Ezt követően már a laktanyában folytatódott a program, ahol Szabó Imre parancsnok és Lazók Zoltán polgármester, egyben a tűzoltó köztestület elnöke köszöntötte a lánglovagokat, valamint Emődi Ferencné járási hivatalvezetőt és Takács Károly polgármestert (2010-2014.).

Mint elmondta, immár közel két évtizede, hogy városunkban 2000-ben megfogalmazódott az önálló tűzoltóság gondolata, majd 2003-ban pont ebben a hónapban kezdett el hivatalosan is működni Oroszlány tűzoltósága.

Ma már kevesen emlékeznek rá, hogy az indulás időszakában milyen fontos szerepet kapott, és mennyi problémával járt a tűzoltást ténylegesen végző személyek munkaszerződéssel való alkalmazása, beosztásuk meghatározása, munkarendjük kialakítása, és nem utolsó sorban a működésükhöz szükséges források biztosítása, hiszen az első évben 26 milliós költségvetéssel indultak. A statisztikákból jól látszik, hogy ma már a káresemények töredékénél kerülnek riasztásra a Tatabánya Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beavatkozó egységei, illetve a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat, mivel a káresemény felszámolásának helyzete ezt már nem indokolja. Fentiek alapján elmondható, hogy tűzoltóságunk az esetek nagy részében önállóan látta el feladatát – fogalmazott a városvezető.

Az ünnepségen elismerések és jutalmak átadására is sor került. Mint az elhangzott, pénteken, Tatabányán a Vértes Agórája adott otthont a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tűzoltó Napjának, ahol Lazók Zoltán elismerést adott át Rózsa Sándor Viktor oroszlányi tűzoltónak.

Simon Máté is polgármesteri elismerést vehetett át vasárnap, aki 2019. február 4-én, a családi házuk előtt történt balesetben szolgálaton kívül a hivatalos szervek kiérkezéséig segítséget nyújtott a sérülteknek, valamint szakszerűen biztosította a helyszínt. A balesetben érintett állampolgárokat megnyugtatta, majd a helyszínen tapasztalt balesettel kapcsolatos információkat átadta a kiérkező egységeknek.

Hagyomány az oroszlányi lánglovagoknál, hogy titkos szavazással minden évben megválasztják „Az év tűzoltóját”. Tavalyi teljesítménye alapján most Palotai Bence érdemelte ki a kitüntető címet (képünkön).

<
2019. May 05., 21:25