Ez a tárlat közel van a szívemhez, mert valójában a gyermekvállalás nem elsősorban az anyagiakról szól. Nagyon sok támogatást adunk a gyermekes családoknak, sokat tett ezért a kormány.

Ezekkel a szavakkal nyitotta meg szerdán a Bányász Klub Család-Szeretet-Boldogság című fotókiállítását Novák Katalin család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkár, aki így folytatta: a kultúra az, ami meghatározza hogyan fogunk élni a családokban, mennyire értékeljük a gyermeket vállalókat, a gyermeket nevelőket, és hogy egyáltalán hogyan gondolkodunk a családról.

- A kultúrának része a fényképészet is, része ez a kiállítás is, s az, hogy itt most a családi értékek jelennek meg, az egy fontos eszköz. Az pedig, hogy mindez saját erőből valósult meg, kapcsolódva a családok évéhez, az számomra azt igazolja vissza, hogy érdemes ilyen kezdeményezésekkel élni – fogalmazott az államtitkár.

A megnyitóünnepségen Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő, a kezdeményezés és rendezvény fővédnöke méltatta a bemutatott fényképfelvételeket, valamint elismerően szólt az önkormányzat és a szintén jelenlévő Lazók Zoltán polgármester segítő hozzáállásáról.

A tablókon a Juhász Attila fotóművész vezette Fénnyel Festők Klubjának munkáit tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállított képek a családokat, a családi szeretetet állítják középpontba, s bármikor megtekinthetők a Bányász Klub előtti szabad területen.

2019. May 09., 06:42