A döntőbe jutás volt a lehetséges tétje az OSE számára a rájátszás elődöntőjének szerdai felvonásán, ezen az estén az oroszlányi "oroszlánbarlangban". 

Az első mérkőzés hosszabbítás után történő megnyerése adott esélyt arra, hogy a hazai győzelemmel a csapat már a döntő résztvevőjének mondhassa magát. Ennek megvalósítása volt a cél, míg természetesen egy harmadik mérkőzés kivívásáért szállt harcba a MAFC.

A kezdeti bukdácsolást követően a második negyedben megkezdődött az OSE felzárkózása, így a 13. percre utolérték Kiss kosarával az ellenfelet. Ezután felváltva vezettek a csapatok, majd Bán érkeztével és az általa dobott hárompontosok segítségével először vezettek a hazaiak nagyobb különbséggel (40:34).

Összeszedetten és jól védekezve kezdett a Lion a második félidőben és a 25. percre újra sikerült ellépni 7 pontos különbséggel. Abell is elkezdte a pontgyártást, de a pályára lépő valamennyi játékos kivette a részét a feladatokból. A vendégek játéka egyre inkább csak az irányítójukról szólt, akit ebben a szakaszban sikerült sokkal hatásosabban védeni. Az előnyt lépésről-lépésre építgetve, a negyed végére először lépte át a tízpontos differenciát (65:54).

Az utolsó negyedben csak egy nagyon rövid fellángolása volt az ellenfélnek. Innentől az OSE felvonultatta a játék összes szépségét: kiváló betörésből szerzett kosarak, pontos távoli dobások, látványos zsákolások kápráztatták el a hálás közönséget. A vége igazi örömjátékká vált, amit a közönség vastapsa jutalmazott.

A döntőbe jutást talán a szezon legjobb teljesítményével sikerült kivívni. Így kell ezt folytatni a Veszprém elleni döntőben is!

Sebastjan Krasovec : „Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! Az első, roppant szoros találkozó után ez már sokkal jobb mérkőzés volt, amit sikerült nagyobb különbséggel nyernünk. Nem állunk meg itt, megvannak a céljaink a szezonra és várjuk, hogy a döntő kezdetét vegye!"

  • OSE Lions - MAFC 93-69 (19-23, 22-18, 24-13, 28-15)
  • Helyszín: Oroszlány, Krajnyik „Akác" András Sportcsarnok (915 néző)
  • Játékvezetők: Benczur, Győrffy, Fodor
  • OSE: Abell 20/6, Hegedűs 12, Illés -, Nshimba 10, Mohácsi 16/12
  • Csere: Kucsora 4, Anda -, Kiss 10/3, Sömenek 2, Zsíros 5/3, Burai -, Bán 14/12
  • Vezetőedző: Sebastjan Krasovec

fotó: Karácsony Tamás

2019. május 10., 06:09