Zalaegerszegen három versenyt is rendeztek két nap alatt a hétvégén, amire népes küldöttséggel utazott az oroszlányi súlyemelő csapat.

Likerecz Attila és Bagócs János tanítványai parádésan szerepeltek, hiszen majd mindenki nyert súlycsoportjában, s akik nem, azok sem adták alább az ezüstéremnél.

Szombaton az országos csapatbajnokságon Szalai Lili szerepelt a legjobban, három országos serdülőcsúcsot is megdöntve, de az ötfős csapat többi tagja (Bimbó Brendom, Huber Bence, Lucz Levente és Kalamár Krisztián) is odatette magát, amivel országos összesítésben a 4. helyen végeztek. Teljesítményük értékét növeli, hogy tavaly az együttes a legjobb nyolc közé sem jutott.

Vasárnap délelőtt aztán a Göcsej Kupán hullottak az aranyak az oroszlányiak nyakába: Mikhel Eszter, Oláh Natália, Bimbó Brendom, Lucz Levente állhatott a dobogó legfelső fokára, Huber Bence pedig ezüstérmes lett.

Vasárnap délután végül a legfiatalabbak álltak a dobogóra a területi minősítőversenyen. A kilenc éves Mikhel Panka mellett, a 12 éves Ehrlich Panka, Molnár Boglárka, Mikite Dániel nyakába is aranymedál került, Varga Attila pedig az ezüstig jutott. Többüknek egyébként ez volt az első hivatalos nagyversenye.

2019. május 13., 21:13