Felhőtlen hangulat, napsütés és szoros mérkőzések kísérték pénteken a negyedik alkalommal megrendezett Rendvédelmi Kupát.

Hét csapat gyülekezett délelőtt a Gárdonyi Sportcentrum műfüves pályáján, akik két csoportban mérkőztek meg egymással a mára már hagyománynak számító baráti sportversenyen.

Örömmel látott vendégeinken, a vágsellyei városi és önkormányzati rendőrök közös csapatán kívül a helyi rendőrség, tűzoltóság és a polgármesteri hivatal közterület felügyeleti együttese is indított focicsapatot, míg az ipari parki cégeket a Wescast, a BorgWarner és a Suez reprezentálta.

A résztvevőket Lazók Zoltán polgármester köszöntötte, aki elmondta, hogy a népszerű találkozó ötlete a szlovákiai barátainktól származik, Vágsellyén ugyanis több mint két évtizede minden évben megrendezik a rendvédelmi szervek kupáját, amin a kezdetektől részt vesz az oroszlányi rendőrök csapata. Ez adta az ötletet öt évvel ezelőtt, hogy a teremben vívott bajnokság után, városunkban szabadtéren, műfüves pályán rúghassák a bőrt a focisták.

A polgármester után Kiss Sándor r. alezredes, az Oroszlányi Rendőrkapitányság vezetője üdvözölte a vendégeket, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai napnak a kikapcsolódásról, nem pedig a munkáról kell szólnia. Hozzátette: a kupa célja az együttműködő szervek jó kapcsolatának ápolása és a szakmai tapasztalatcsere.

Meglepetéseket tartogató, szoros mérkőzéseket láthatott a közönség, majd a kora délutáni eredményhirdetésre felállt az idei rangsor. Nagy volt az öröme a Wescast csapatának, az utolsó pillanatig küzdve végül ők kerekedtek ki győztesként, de szintén dobogósként, kupával térhetett haza az ezüstérmes BorgWarner és a harmadik helyezett közterület felügyeleti együttes is. Negyedik a rendőrség, ötödik a Suez, hatodik a tűzoltóság és hetedik a vágsellyei rendőrök csapata lett.

A torna legjobb kapusának címét mindössze egy kapott góllal Kovács Dávid érdemelte ki, aki a BorgWarner védelmét erősítette, míg Szabó Dávid lövései ötször is hálót fogtak, az idei gólkirályt pedig így a Wescast együttese adta.

2019. június 01., 07:53