„Egy remek tanárral eltöltött egyetlen nap többet ér, mint ezerévnyi szorgalmas tanulás”- ezekkel a gondolatokkal köszöntötte városunk pedagógusait a tiszteletükre rendezett ünnepségen Lazók Zoltán polgármester szerda délután.

A rendezvénynek otthont adó Hamvas Béla Gimnázium nagytermében a városvezető kifejtette, hogy a tanárok és óvónők nem csupán a tudás két lábon járó mosolygós, morcos vagy éppen humoros hordozói.

Mint elmondta: munkájuk az újabb generációk megannyi lehetőséget kínáló jövőjének kihagyhatatlan feltétele.

A polgármester arra is kitért, hogy az iskolában eltöltött évek hosszú távú hatással vannak a diákok életére. Az egyéni és csoportos sikerek, az örömteli osztálykirándulások éppúgy életük végéig elkísérhetik a tanulókat, mint a kudarcok, piszkálások és a csoporton kívüliség érzése.

– Éppen ezért hatalmas felelősség nyomja a tanárok vállát, hiszen több tucat nebuló jövőjének meghatározó szereplői. Szárnyakat adhatnak, de a földhöz is láncolhatnak – fogalmazott, majd hozzátette: nem túlzás azt állítani, hogy önök mindannyiunk jövőjén dolgoznak, amikor fiataljainkat oktatják.

– Hálás vagyok, hogy évről-évre itt állhatok önök előtt és elmondhatom, amit nem lehet elégszer ismételni: köszönöm, hogy áldozatos munkájukkal formálják városunk, és az itt tanuló diákok jövőjét – zárta beszédét a polgármester.

Ünnepi alkalomhoz illő produkcióval készültek a Benedek Elek EGYMI diákjai, utánuk pedig a Bakfark Bálint Művészeti Iskola növendékei szórakoztatták színvonalas előadásukkal a vendégeket az 1952. óta létező pedagógusnap alkalmából.

Az eseményen Lazók Zoltán és File Beáta jegyző emléklappal köszönte meg az óvónők, pedagógusok, a nyugdíjba vonulók, az intézményvezetők és a pedagógusok munkáját segítők diákokért végzett kitartó fáradozásait.

A városvezető külön köszöntötte Huma Erzsébetet, a Hunyadi Mátyás Általános Iskola kiváló tanárát, aki „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjban részesül, amit június 6-án Budapesten, az Országos Tehetséggálán vehet át.

A pedagógusnap alkalmából elismerést vehetett át:

Oroszlány Város Óvodái:
  • Pintér Róbertné
  • Rémai Andrea
  • Jánokiné Gráczia Magdolna
  • Sándor Tiborné dajka
Nyugdíjba vonulók:
  • Kuris Róbertné
  • Zsoldos Istvánné
Bakfark Bálint Alapfokú Művészetoktatási Intézmény:
  • Csáky Mária
  • Prónikné Mező Judit
Benedek Elek EGYMI
  • Eck Zita
  • Tóth Andrea konduktor
  • Glázer Mónika iskolatitkár
Hamvas Béla Gimnázium:
  • Horváthné Schein Éva
  • Czeti Antónia
  • Nyerges Wohl Gyöngyi
Nyugdíjba vonulók:
  • Karácsony László
  • Mucsiné Palásthy Ágnes Julianna
TSZC Eötvös Loránd
  • Dr. Árvai Lajos
  • Bánfalvi Emese
Nyugdíjba vonulók:
  • Geiszt József
  • Dávid Istvánné Erika
József Attila Általános Iskola
  • Greskóné Rausch Szilvia
  • Jugovics Józsefné
  • Agócsné Batta Katalin
Nyugdíjba vonulók:
  • Magyaros Gizella
  • Gyugáné Viczena Ilona
Hunyadi Mátyás Általános Iskola
  • Lovasi Katalin
  • Gurszky Gézáné
  • Takácsné Gombás Ildikó
Nyugdíjba vonulók:
  • Hartmann József
  • Nagygyörgy László Mártonné
Pedagógiai Szakszolgálat
  • Kovács Marianna
2019. június 06., 06:14