Példás összefogás eredményeként került közönség elé péntek délután a művelődési központban a Broadway egyik sikermusicalje, a Fame (Hírnév).

A történet fiatalt tehetségeket mutat be a New York-i Művészeti Iskolán, ahol négy tanéven keresztül követhetjük végig a művészpalánták korai pályafutását a diploma megszerzéséig vezető rögös úton. Van közöttük színész, humorista, táncos, énekes, zenész, - nagyon különböző, sokszínű egyéniségek, de mindannyiuk legfőbb vágya a hírnév: ismertté válni és rivaldafénybe kerülni.

A darab során fogalmazódik meg a művészképző iskolák örök problémája: elegendő-e a művészi tehetség kibontására koncentrálni, vagy arra kell törekedni, hogy teljes értékű, a műveltség alapjait is megszerző fiatalokat bocsássanak útjukra.

A nagy sikerrel előadott zenés színházban közreműködtek a Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulói, a HeMo Musical Stúdió növendékei, a Szíjj Irma Kamarakórus dalosai, a Silhouette balett táncosai, valamint Lazók Mátyás színművész.

A koreográfiát Emődi Lilla jegyezte, rendezője pedig Hegyi Mónika, a HeMo vezetője volt.

2019. június 08., 09:40