Ahogy nekem, úgy sokan másoknak is megvan a külhonnal kapcsolatos családi története, így természetes volt, hogy – folytatva az előző ciklus gyakorlatát – felkaroljuk azt a tizenkét éve, zajló akciót, aminek keretében a tanév elején több mint 200 Kárpát-medencei helyszínen, közel 5800 diák szülei vehetik át a beiskolázási támogatást.

Oroszlány 350 ezer forintot fordít erre, s meggyőződésem, hogy jó célra adakozott a város – fogalmazott Lazók Zoltán polgármester szerda délután, a testvérvárosi Vágsellyén megtartott ünnepi eseményen.

A Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programjának célja, hogy egyre többen magyar nyelvű oktatási intézményben végezzék tanulmányaikat, s ehhez magánszemélyek, vállalatok és önkormányzatok adományai segítik megteremteni az anyagi hátteret.

A rendezvényen, melyen Frantisek Botka, a Vágsellye és Vidéke Polgári Társulás elnöke köszöntötte a megjelenteket, részt vett Nagy Csaba, a Rákóczi Szövetség oroszlányi elnöke is. Mint elhangzott: a Felvidéken mintegy 3500 diák részesül az ösztöndíjban. A partnertelepülésen és a környező községekben közel száz kis elsős szülei vehették át a 10-10 ezer forint értékű iskolakezdési támogatást.

2016. szeptember 22., 10:00