Október 15. a látássérültek nemzetközi napja, a fehér bot napja, amelynek célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját.

Ez alkalomból rendezte meg pénteken Oroszlányban a megyei Vakok és Gyengénlátók Egyesülete három csapat részvételével Csörgőlabda minitornáját, amit Nagyné Papp Edit egyesületi elnök nyitott meg. Mint elmondta, a mintegy 400 tagot számláló közösség 56 éve alakult, s kiemelt feladataik között szerepel többek között a megyében élő látássérültek társadalmi összefogása, érdekvédelmük ellátása, képviseletük, valamint társadalmi beilleszkedésük, rehabilitációjuk elősegítése.

A két tatabányai együttes mellett a szombathelyi csörgőlabdások léptek pályára, akik ismerősként érkeztek, hiszen pár hete Tóth Sándor szakosztályvezető irányításával közösen edzőtáboroztak Kecskéden.

A csörgőlabdát (goalball) egyébként kétszer három játékosból álló csapat játssza, legfeljebb három cserejátékossal, 9x18m-es pályán. Célja, hogy a csapatok gólt gurítsanak az ellenfélnek, mialatt a szemben álló csapat ezt próbálja megakadályozni. A labda keménygumiból készül, és lyukak vannak rajta, hogy a belül lévő csörgők hangja hallható legyen a labda mozgása közben.

2016. október 14., 13:29