Rég nem látott barátok, ismerősök találkoztak szombaton koradélelőtt az oroszlányi Rákóczi kultúrotthonban, s ezzel az eseménnyel vette kezdetét a helyi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és az evangélikus egyházközség egésznapos programsorozata abból az alkalomból, hogy 135 évvel ezelőtt, 1701-ben érkeztek Oroszlányba az első szlovák telepesek Nyitra, Pozsony és Terencsén megyéből.

Az udvaron gulyás rotyogott a kondérokban, miközben az elszármazottak és a településen élők felelevenítették a közös emlékeket és tisztelettel adóztak az elhunytak előtt.

Magyar és szlovák szavak kavarogtak az evangélikus templomnál is, ahová sorra érkeztek a partnertelepülések képviselői, hogy megújítsák együttműködési szerződéseiket. Az aktus előzménye, hogy öt évvel ezelőtt azzal a feltétellel köttetett a megállapodás az oroszlányi szlovákok, és az anyaországi Vágsellye, Myjava és Kozárovce között, hogy azokat ötévente megújítják. Az aláírási ceremónián a vendégek mellett ott volt Lazók Zoltán polgármester, Szabó Istvánné (Betka) szlovák önkormányzat elnöke és Kis Imréné, a Falu- Hagyományőrző és Kultúrális Egyesület tiszteletbeli elnöke is, majd ezt követően a jelenlévők megkoszorúzták őseik emlékművét.

A rendezvény délután a haraszthegyi evangélikus temetőkertben folytatódott a tardosi vörösmárványból készült emlékkereszt avatási ünnepségével. Lazók Zoltán beszédében felidézte a 315 évvel ezelőtti eseményeket: A sok vérontást, szenvedést, pusztulást hozó török uralom után a hajdani falu helyét erdőség borította, de 1699 és 1701 között a romok felett új élet indult. Gróf Eszterházy Antal főispán több csoportban, szlovák nyelvű evangélikusokat telepített ide, akiknek a földesúr adókedvezményt biztosított, evangélikus hitüket szabadon gyakorolhatták, templomot, iskolát építhettek, lelkészt, tanítót alkalmazhattak.

- A nemzeti kissebségben élő népcsoportok csakis úgy maradhatnak fenn, ha ápolják hagyományos népi kultúrájukat, anyanyelvüket, tartják a kapcsolatot hazájukkal, s ebből a szempontból az oroszlányi szlovákság példamutató eredményeket ért el. Mindig is ügyeltek arra, hogy hagyományőrző, konfliktuskerülő képet közvetítsenek önmagukról a többségi nemzet, és a felnövő nemzedék számára. Egy olyan nemzetiség tagjaira emlékezünk ma tisztelettel, akik évszázadokon keresztül békében, megértésben élték hazánkban életüket, akik igazi közösséget alkottak, s akik megtartva identitásukat, hagyományaikat, sokat tettek ezért a településért. Az ő emlékükre állíttatott a haraszthegyi evangélikus temetőkertben ez a tardosi vörösmárványból készült kereszt, amelyen magyarul az olvasható: „Oroszlányi evangélikus szlovák ősök tiszteletére állíttatta 2016-ban az Oroszlány város önkormányzata. Emléküket megőrizzük! 1701-2016” – fogalmazott a polgármester.

A keresztet Farkas Etelka lelkész áldotta meg, majd Nobik Erzsébet szarvasi lelkész mondott szlovák nyelvű imát.

A programsorozat zárásaként nagyszabású nemzetiségi gálára várták a vendégeket és érdeklődőket a művelődési központba, ahol a myjavai gyermek folklóregyüttes, a kozárovcei felnőtt tánccsoport mellett nagysikerű koncertet adott a vágsellyei születésű Peter Srámek, a Rising Star 2014-es évadának 3. helyezettje.

A rendezvény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

2016. október 16., 11:13