Kis Imréné, a Falu Hagyományőrző és Kulturális Egyesület tiszteletbeli elnöke volt a vendége az Idősek Akadémiája sorozat őszi nyitórendezvényének kedden a Bányász Klubban.

Mint elmondta, az 1700-as évek elejétől 1940-ig zárt faluközösséget alkottak a szlovákiából érkező telepesek, majd a bányászat fellendülésétől vezetett az út a népesség robbanásszerű gyarapodásához, és az 1954-es városi rang megszerzéséhez.

A falusi rész lakói ennek ellenére megőrizték nemzetiségi hagyományaikat, amelyeket a mai napig őriznek. Hagyományőrző szervezeteik és csoportjaik napjainkban is aktív részesei Oroszlány kulturális életének. A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, a Kridlovka zenekar, a Bránicska gyermek néptánccsoport rendszeres fellépői ezen eseményeknek, miközben az identitás megőrzését szolgálja a Tájház gondozása, illetve a szoros és intenzív kapcsolat a szlovákiai Vágsellyével, Kozarovcéval és Myjavával.

Saját rendezvényeik között kiemelt jelentőségű a szlovák bál, a virágvasárnapi Bábicska köszöntés, a májfaállítás és döntés, a szüreti felvonulás, a nemzetiségi nap, s nem utolsó sorban a Falunap.

Kis Imréné két filmmel is alátámasztotta előadását. A jelenlévők az 1996-os Gyökereink, és a 2016-os Bábicska köszöntést tekinthették meg az Idősek Akadémiája októberi összejövetelén.

2016. október 19., 10:13